Keresés


Kulturális, idegenforgalmi, gasztronómiai, gazdasági magazin
Aktuális

Kápolnásnyéki műhelynap a természet és a művészet jegyében

A „Természet kincsei” címmel tartott csütörtökön műhelynapot kápolnásnyéki központjában a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola.

Aktuális

Megszületett a meseíró pályázat eredménye

Közel 140 mese érkezett a „Mesék a Velencei-tóról” című pályázatra, amelyet a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola korosztályi megkötés nélkül, egyének, csoportok és családok számára hirdetett meg.

Aktuális

Gróf Nádasdy Borbála érkezik advent első vasárnapján a Halász-kastélyba

Gróf Nádasdy Borbála mesél újra a közönségnek kalandos életéről, a Nádasdy-családról, a Nádasdy-kastélyról, gyermekkora legszebb karácsonyáról, és az ünnepek jelentőségéről a kápolnásnyéki Halász-kastély „Kastélymesék” című programján, december 3-án, advent első vasárnap.

Címlapsztori

Rónai Egon, a dacos szerelmes

A portája előtt sepreget Rónai Egon televíziós és rádiós műsorvezető, amikor a Velencei-tó magazin újságírója megérkezik nyaralójához 2023 nyárelőn. Hamarosan arra kérjük azonban, hogy kicsit sepregessen a tóparton is – ám ezt akkor ő még nem tudja, kicsi gyerekeit terelgeti csak, és udvariasan beenged abba a közegbe, ami eddig a nyilvánosságtól távol, csak az övé és családjáé volt. Persze ezúttal nem szó szerint, hanem átvitt értelemben kérjük őt a sepregetésre – azaz arra, hogy mondja el, mit gondol a mai Velencei-tóról. Mert hiába van a főváros zajos médiavilágától távol, egészen biztosan van véleménye az Egyenes beszéd, a Húzós és a reggeli rádiós műsorok vezetőjének, kötetek szerzőjének, Prima Primissima-díjas újságírónak arról a folyamatos változásról, ami itt zajlik.

Természet

Vízi paripák szolgálatban - Fáradt fürdőzők, eltévedt vitorlások: mindig van teendő

A vízi rendőrség megjelenése a Velencei-tavon az esetek többségében inkább megkönnyebbülést hoz, mintsem problémát. Menteni idén is kellett az elfáradt SUP-osokat, vihar elől tekerő vízibicikliseket, vitorlásokat és horgászokat, de lényegesen kevesebbet, mint az előző évben. A tó így is szolgáltatott azonban izgalmas eseményeket a vízirendőröknek, ahogy immáron közel száz éve mindig. Körülbelül ennyi ideje jelentek meg ugyanis hivatalosan a rendfenntartó erők a térségben.

Természet

Arborétum és Vadaspark: a Velencei-tó ékszere Élmény a családnak, élmény a gyerekcsoportoknak

Évente 30 ezren látogatják a Pákozd-sukorói Arborétum és Vadaspark területét. A Velencei-tó eme varázslatos környezeti értéke – annak ellenére, hogy nem természetvédelmi területről van szó – méltán teszi a környéken kirándulók számára az elsőszámú célponttá. Gazdag állat- és növényvilága mellett igazán nagyszerű kikapcsolódást nyújt szolgáltatásaival, pihenőpontjaival, játék- és bemutatótereivel. 

Természet

Magyarország térképén sétálhatunk - Várak a magyarság múltjából

2014-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a dinnyési Várpark, a romvárak, a hagyományőrzés és a magyar történelem kedvelőinek nagy örömére. Az impozáns szabadtéri kiállítás célja az értékmentés és az oktatás, különlegessége pedig a szemléltetés egyedi eszközeiben rejlik. A parkban ugyanis a ma már csak romokban létező középkori magyar várak kicsinyített eredetijei láthatók, amelyek rekonstrukciós elképzelések alapján készültek el. 

Kultúra

TŰZROMÁNC A KASTÉLYBAN - Járási Ildikó és Elekes Gyula lehengerlő alkotásai a szezon első tárlatán

A 2023-as kulturális szezon a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány és a Halász-kastély közös kiállításával nyílt meg májusban Kápolnásnyéken: a Ferenczy Noémi-díjas Járási Ildikó és a Bessenyei György-díjas Elekes Gyula tűzzománc művészek Tűzrománc című tárlata július 2-ig volt látható a kastélyban. Nyárra pedig újabb tárlattal készült a kulturális központ, ahol a klasszikus festészet és a kortárs szobrászat találkozik.

Kultúra

A Miskahuszár előre tekint

Egyhelyben áll, mégis nagy lépéseket tett előre a pákozdi Miskahuszár a 2023-as évben. A látványosságot gondozó Honvédő Miskahuszár Alapítvány elérte a közhasznúsági fokozatot, így mostantól gyűjtheti az adó 1 százalékát. Jövőre önkénteseket fogadhat tervezett rendezvényeihez és nem mellesleg: készül a forradalom és szabadságharc 175 éves évfordulójára.

Kultúra

Ősi nemesi családokkal ünnepelt a pákozdi Katonai Emlékpark

175 éve zajlott az 1848-as szabadságharc és forradalom. Az eseményről a pákozdi Katonai Emlékpark is megemlékezik 2023-ban. A 2022-es Év Emlékhelye címet elnyert emlékpark az országos szintű Emlékhelyek Napja programsorozat központi helyszínét adta idén. Többek között nyáresti programokkal, megemlékezésekkel várták a látogatókat.

Portré

Inkább gazdag falu, mint szegény város!

Ha nem is közvetlenül tóparti, de a Velencei-tó térségéhez szervesen kapcsolódó település Kápolnásnyék. Melynek egyik lakója immáron negyven éve Podhorszki István, aki 2014 óta vezeti a települést. Szereti, büszke rá, és mint mondja, sok álma megvalósult már itt, de még legalább ennyi van.

Portré

Mentőállomás után irány a tópart! A Pápai család kötődése

Idősebb és ifjabb Pápai Imre a helyi mentős élet két megkerülhetetlen alakja. Nem mellesleg a Velencei-tó térségének szerelmesei mindketten, akik a Velencei-tó magazinnak meséltek a térséghez fűződő kapcsolatukról épp úgy, ahogy egymást motiváló inspirációkról, gyermekkori nyarakról, éjszaki fürdőzésekről és arról, hogy az utóbbi években mit kaptak vissza a régi érzésekből.

Portré

A Velencei-tóért díj Dr. Görög István ezredesé 2023-ban: a térség történelme a szívügye

2023-ban a Velencei-tavi Turisztikai Évadnyitón a Velencei-tóért díjat Dr. Görög István nyugalmazott ezredes, a pákozdi Katonai Emlékpark megálmodója kapta. Az elismerés, mint fogalmazott, a vele dolgozó teljes közösséget illeti.

Ajánló

A nyár illata - Átmentés karácsonyra: a Gárdonyi Levendulás kincseivel

Gárdonyban Bory-Nyiri Zsuzsanna már az év végi ünnepkörre készül lélekben. Levendulakertjében júliusig illatozott az angol és a francia levendula, ám a szezon végeztével sem fejeződik be a munka. Csak áthelyeződik a műhelybe, ahol illatos és dekoratív csomagok készülnek.

Ajánló

TOP 5 látnivaló

Olyan különlegességeket hoztunk a Velencei-tó magazin TOP 5 rovatába, amelyeket érdemes más szemmel is megnézni, mint korábban. Van, aki naponta elautózik, elsétál a Szarvas szobor mellett Gárdonyban, mégsem tud róla semmit. A lovasberényi Kazal-hegy geológiai csodáját azonban alig ismeri valaki, ahogy a verebi vitézzel sem biztos, hogy sokan találkoztak. Eláruljuk azt is, miért érdemes ellátogatni a nadapi templomba és a legvégén pedig azt, hol lehet egy ilyen kirándulás csúcspontja a Velencei-tónál.

Ajánló

Velencei bor, tengereken át - Szent Benedictus Borlovagrend: az első és legnagyobb hagyományokkal rendelkező helyi borrend

Fejér megyében a Velencei-tavi régió környezeti adottságainak és a fejlődő borászati célkitűzéseknek köszönhetően egyre több minőségi bor készül. A térség így nem csupán a kézműves söreiről, gasztronómiai kultúrájáról, turisztikai, kulturális és művészeti fejlesztéseiről, hanem a velencei-tavi borokról is híressé vált. A méltán elismert helyi borok története egészen a múlt századig nyúlik vissza, ám a legkorábbi, borkultúrához kapcsolható leletek az első bronzkorból, a Bence-hegy mögötti területen fekvő, nadapi szintezési pont melletti János-hegy tövéből származnak.

Tóparti gasztro

Útravaló, nem csak utasoknak - Szigetvári Orsolya álma a gárdonyi vasúti megálló mellett válhatott valóra

Régi álmát valósította meg a gárdonyi vasútállomás egyik kicsi, de annál frekventáltabb helyén Szigetvári Orsolya az Útravaló Speciality Kávézó megnyitásával. Különleges kávéit a helyiek és a környéken nyaralók is imádják.

Tóparti gasztro

Közösség és minőség egy kosárban - Így spórol időt és pénzt a Velencei-tavi Kosárközösség azoknak, akik helyi termelőktől szeretnének vásárolni

Példaértékű kezdeményezés kezd megvalósulni a tóparton: minőségi és környékbeli termelők termékei érhetők el a Velencei-tavi Kosárközösségnél. Szenvedélyesen keresik a finomat és a minőséget, és csak olyat kínálnak, amit maguk is szívesen az asztalra tesznek otthon.

Tóparti gasztro

Vagány bisztró a tó partján: Csipetnyi lazaság, nemzetközi minőség a Groenk deliben

Amikor a Groenk Delibe csöppen az ember, úgy érzi, éppen ilyennek kell lennie a valódi velencei-tavi gasztrohangulatnak. Laza, mégis minőségi hely, ahol helyén van a dizájn, az étel és a vendéglátók szíve. Juhász Emesével beszélgettünk, aki férjével, Turi Balázzsal álmodott nagyot és hozta el Velencére mindennek a javát abból, amit 10 év alatt megtapasztaltak.

Aktív

Sukorói Ifjúsági Központ: ilyen lesz a sukorói Ifjúsági Központ a korábban tervezett kaszinóváros helyett

„Részletes és látványos terveket mutatott be a sukorói Fiatalokért Központ kapcsán Maszlavér Gábor szakmai igazgató az idei Velencei-tavi turisztikai évadnyitón. Megújuló energiákat használó, hullámzó főépülettel megálmodott s 21. századi, modern, több száz főnek szállást nyújtó, valamint több ezer fő számára kikapcsolódást és fejlődésre lehetőséget biztosító világ tárult elénk.

Aktív

A Vadliba újjászületése

A Velencei-tó hajós életének egyik kedves és sokat látott ismerőse a Vadliba. Ez a hajó vitorlásversenyek kísérőjeként, zsűrihajóként szolgált évtizedeken át. Most a parton várja sorsának alakulását.

Aktív

Mozdonyszerelem: újra gondolt szerepek - Szabadulószoba és vasúti kiállítás várja majd a családokat a kastély kertjében

Nem csak a vízparton, a kerékpárutakon és a kiállítóterekben, de a Halász-kastély kertjében otthonra lelt, műtárgyként nyilvántartott gőzmozdonyban és tűzoltókocsiban is felhőtlen kikapcsolódás várja majd a látogatókat. A felújítási munkálatok tavasszal megkezdődtek, így várhatóan a közeljövő új idegenforgalmi attrakcióját fedezhetik fel a családok, amikor belépnek a szabaduló szobává alakított gőzösbe.

Kitekintő

Emlékek a tópartról fekete-fehérben - Válogatás a múlt évszázad felvételeiből

Az 1920-as évektől a ’60-as évekig szemezgettünk a Fortepan fotó gyűjteményéből. A Velencei-tó sokak számára volt kikapcsolódási helyszín már dédszüleink idejében is. A fekete-fehér felvételek tanúskodnak a 20. század kezdetének romantikus világáról épp úgy, ahogy a háború idején megélt nehézségekről. A táj, a fürdőzők, az ismert emberek és a környék jól ismert vendéglátóhelyei nosztalgiával töltik el a szemlélődőt. Tartsanak velünk erre az időutazásra!

Kitekintő

Szabadulószoba a vasúti kocsiban - Ahol rossz időben is jó a családi program

Nem csak a nyári szezonban, de azon kívül is izgalmas kikapcsolódást ígér a Velencei-tó térségének legújabb turisztikai látványossága, a szabadulószobává alakított műemléki gőzmozdony és vasúti kocsi. Családoknak, a századelő romantikáját kedvelőknek egyaránt kötelező, toplistás program lesz.

Kitekintő

Csákvár, a legújabb Népfőiskolai képzési helyszín

Újabb különleges képzési helyszínnel gazdagodott a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola: a Velencei-tótól mintegy 20 percre, Csákváron, a Vértes ölelésében talált páratlan lehetőséget a kihelyezett programok megvalósítására. A Publo Panzió szállóvendégei számára a város remek kikapcsolódási lehetőségeket is nyújt.

Hirdetés

A magazin letölthető változata




Az ingyenes Velencei-tó Magazin legújabb számát megtalálják a Tourinform irodáiban, a tó térségi szállodákban és a különböző vendéglátóhelyeken.

Korábbi lapszámaink

VELMA rövid hírek


Rövid hírek

Makramé szakkör indult a Liszt Művészházban

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola a Nemzeti Művelődési Intézet „A Szakkör” elnevezésű programjához kapcsolódva makramé szakkört indított a kápolnásnyéki Liszt Művészházban. Az események részvétele ingyenes, a szakköri eszközöket és alapanyagokat pedig az NMI jóvoltából térítésmentesen biztosítják a szervezők. A makramé szakkörről bővebb információ a népfőiskola közösségi média oldalán olvasható.

Rövid hírek

Adventi FÜLEmüle koncerttel kedveskednek a gyermekeknek

November 26-án vasárnap a kicsiknek kedvez a kápolnásnyéki Halász-kastély: adventre hangoló FÜLEmüle kastélykoncertet rendeznek a gyermekeknek délután 15 órától. A koncertsorozat keretében a kicsik énekelhetnek, játszhatnak, és kipróbálhatják a legkülönbözőbb hangszereket: ezúttal a kürtöt és a szaxofont, mindezt Bartek Zsolt klarinétművész és meghívott vendégei jóvoltából. Egyébként az ünnepi díszbe öltöztetett Halász-kastélyban és udvarán az adventi időszakban gyertyagyújtással, forralt borral, karácsonyi dallamokkal és irodalommal várják az ünnepre készülődőket.

Rövid hírek

Szakkörökre lehet jelentkezni a Liszt Művészházban

Quilling és gyertyaöntés szakkörökhöz csatlakozhatnak továbbra is az érdeklődők a kápolnásnyéki Liszt Művészházban. A qilling foglalkozásokat csütörtökönként 14 és 16 óra között, míg a gyertyaöntés szakköröket szerdán és pénteken délután 14 és 16 óra között tartják. Bővebb információk a muveszetinepfoiskola.hu weboldalon, illetve telefonon érhetők el.

Rövid hírek

„Házhoz megy a Zenede” a Halász Gedeon Eseményközpontban

A „Házhoz megy a Zenede” elnevezésű Kárpát-medencei turné kápolnásnyéki rendezvénynapját november 6-án rendezik a Halász Gedeon Eseményközpontban. A kulturális nap keretében zenetörténeti előadással, oktatással és hangszerkiállítással is várják a Velencei-tó környéki iskolai osztályokat. A programokon a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum tagjai: Baricz Gergő, Bordás József, Kovács Felicián, Nagy Zoltán és Siklai István vezeti be a fiatalokat a muzsika egyedülálló világába.

Rövid hírek

Családi halas nap lesz Dinnyésen

Dinnyési Tükrös Ponty napot rendeznek szombaton a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban. A Dinnyési Halivadéknevelő, a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltsége, a Dinnyési Baráti Kör, a Hagyományőrző Központ és a Kemencebarátok családi napján ételekkel, halsimogatóval, ügyességi játékokkal, VR szobával, repülőgépszimulátorokkal és halfelismerő versennyel is készülnek a vendégeknek. Az esemény 14 órakor veszi kezdetét.

Rövid hírek

Indul a Csajághy Pavilon új évada

Következő szezonjára készül a Csajághy Pavilon a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban. Az idei, őszi szezon október 29-én Aranyosi Péter önálló estjével veszi kezdetét. A Múzsa-Díjas, Karinthy-gyűrűs magyar humorista programja garantált szórakozást ígér. Aranyosi Péter estje után, november 11-én a „Fergeteges látogatás” című vígjátékot tekinthetik meg az érdeklődők. A Turay Ida Színház előadása a nagymama, a lány, s az unoka kapcsolatait mutatja be a közönségnek. Mindezek után indul a Csajághy téli Pavilon: december 8-án a Hadart Színház előadásában lesz látható a „Mikulás a barátom” című zenés interaktív mesejáték.

Rövid hírek

Biciklis délutánt tartanak a velencei pumpapályán

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola kiemelt feladatának tekinti a fiatalok szabadidős lehetőségeinek bővítését, és a kulturált időtöltés biztosítását, így október 26-án zenés délutánt tart a velencei pumpapályán. Az érdeklődőknek délután 14.30-tól lesz lehetőségük a pálya kipróbálására és használatára. A szervezők minden résztvevőt védőitallal és finomsággal várnak, a pályán bukósisak használata kötelező.

Hirdetés