Szívügyük a dió - Engelhardt Ádám harmadik generációs vállalkozó: lovasberényi ültetvényét mára ismeri az ország gasztropiaca

Részletek

Tóparti gasztro

2024. július 10. szerda, 08:08

Csak a legjobbal elégedett Engelhardt Ádám, a lovasberényi Engelhardt dióbirtok vezetője. A harmadik generációs diótermelő családi vállalkozása az ültetvénytől a konyhaasztalig felügyeli a termelési folyamatot, mert hisz abban, hogy csak így lehet igazi minőséget biztosítani. A dió a magyar gasztronómia egyik legfinomabb alapanyaga, így rangjához méltó bánásmódot érdemel. Lovasberényben meg is kapja.

Hosszú, egyenes sorokban, katonás rendben sorakoznak a diófák az Engelhardt birtok 50 hektáros földjén. Vannak köztük fiatal és több évtizede ültetett példányok is, amelyek közt immáron a harmadik Engelhardt generáció sétál kritikus szemmel. Ádám édesapjától, Lajostól örökölte a föld szeretetét, aki pedig az ő édesapjától, Ádám nagyapjától kapta örökül a lehetőségeket és az irányt. Szívügyük tehát a dió, erről beszélgettünk Engelhardt Ádámmal a lovasberényi dióbirtokon.
- Harmadik generációs családi vállalkozás vagyunk. Nagyapám igazi parasztember volt, akit belekényszerítettek a téeszesítésbe. Ezt ő nagyon nehezen élte meg, s amint lehetőség adódott rá, ki is vált belőle a rendszerváltás környékén. Már ő is tudta, hogy a föld érték, így elkezdett rajta gyümölcsöket termelni. Édesapám akkor volt harminc éves, így fiatal felnőtt családapaként már megélte, hogyan kísérletezett nagyapám a gyümölcsökkel. Néhány hektár volt ugyan csak mindenből, de volt őszibarack, alma, kajszi, dió és alma is a földeken. E sokféleségből azonban hamar kitűnt, hogy a dión kívül szinte mindennel nagyon sok probléma lehet: elfagyhatnak, túl sok emberi tényező kapcsolódik a munkálatokhoz és nagy az eladási kényszer. Hiszen a gyümölcsnek, amint leszedtük a fáról, azonnal piacot kell találni, akkor is, ha pár napig, hétig hűtőházban eláll. Ezt a kényszert már akkor is nagyon jól kihasználták a kereskedők, diktálták az árakat. A diónál azonban ez a két tétel nem áll fenn: a dió szinte teljesen gépesíthető, valamint nagyon jól eláll akár egész télen át. Nagyapám kísérletezéséből édesapám szűrte le a megfelelő konzekvenciákat, én pedig igyekszem tovább fejleszteni a birtokot.

A dióbirtok vezetője hosszútávon gondolkodik: szeretne ott lenni a legjobbak között

A bejárt út
Ádám és édesapja nagyon hasonló utat járt be: Lajos informatikus volt, akárcsak később a fia, s mindketten ezt a pályát hagyták ott a földért, a mezőgazdasági életért s jöttek Lovasberénybe, hogy tovább vigyék a családi örökséget. Nem volt mindig egyértelmű, hogy a dió lesz a helyes irány, sok kísérletezés után álltak rá erre a vonalra.
- A dió hozamban sokkal kevesebbet ad hektáronként, mint például egy meggyes vagy kajszi, viszont nagyobb a termékbiztonság és a gépesíthetőség – érvel Ádám, három generáció tapasztalatával. - Amikor édesapám meghozta a döntést, hogy kizárólag dióültetvényekkel fog foglalkozni, még csak 3 hektár diónk volt. E mellé kezdett telepíteni viszonylag sokat, majd jöttem én, és én is tovább telepítettem. Mostanra közel 50 hektáron termeljük a diót.
Ádám fiatal, 13 éves gyerekként élte meg, amikor édesapja váltott az IT-szektor világából és eljött a lovasberényi birtokra dolgozni.
- Megtehettem volna tehát, hogy érettségi után elmegyek kertészmérnök szakra, majd beülök a vállalkozásba. De én szerettem volna látni, hogy a saját érdemeimből hova jutok el. Így nyolc év alatt befutottam azt a pályát, amit elterveztem, s ezután döntöttem amellett, hogy folytatom a családi vállalkozást. Több oka is volt ennek: egyrészt nem szerettem volna azt, hogy a gyerekeim Budapesten felnőve csak esténként lássák az apjukat, másrészt sosem voltam az a típus, aki egy irodában szeretné tölteni az egész napját egy betonrengetegben. Sok dolog összejátszott tehát, hogy 2019-ben úgy döntöttem, elköszönök az informatikától – mesél a fiatalember, a ma már háromgyermekes édesapa, aki bevallja: nagyon sokat tanult édesapjától, az élet minden területén. S miután ő maga is meghozta a döntést és váltott, végül elvégezte a kertészmérnöki szakot is – fejlődő vállalkozás és család mellett.

Pörög a dió a gépeken, amelyek a legmodernebb technikával felszerelve szelektálják a dióbeleket

A dió hosszútávú befektetés
- Azt szokták mondani, hogy a diót az unokáinak ülteti az ember. Viszonylag lassan termőre forduló gyümölcsfa tehát, ami azt jelenti, hogy hivatalosan nyolc év alatt fordul termőre. Az első öt évben nincs értékelhető termése, a hatodik-hetedik évben már érdemes összeszedni a termést, s a nyolcadik évtől már termőnek mondható. Innentől kezdve pedig ültetési rendszer függvénye, mikorra éri el a teljes termőképességet. Ha nagy térközzel vannak ültetve a fák – úgynevezett extenzív ültetvényben -, akkor 12-14 éves korára érheti el a maximális termőképességet az ültetvény, ám ha sűrűn vannak ültetve, intenzív ültetvényben, akkor 8-10 éves korára maximum közeli termést szüretelhetünk róla. A legidősebb fáink 30 évesek.
A klímaváltozás a diófák életét is jelentősen befolyásolja Magyarországon, így Lovasberényben is. Ez Engelhardt Ádám szerint az egyik legjellemzőbb tényező manapság a mezőgazdaságban, amit figyelembe kell venni.
- Olyan klímaváltozásban élünk jelenleg, hogy az 50-100 éve hozott tudásunk a mezőgazdaságról, a körülöttünk lévő életről, mára alig igaz. Így például az, hogy a dióval nem kell csinálni semmit, nem kell öntözni, permetezni, tápanyagot adni neki, sajnos mára nem tartható. Már a nagy 2022-es aszály előtt jóval eldöntöttem, hogy minden új ültetvény kizárólag öntözött lesz, ugyanis óriási lutri öntözőrendszer nélkül fenntartani az ültetvényeket. Ez persze jelentős befektetést igényel, kutat kell hozzá fúrni, fejleszteni, öntözőrendszert kiépíteni. De igazolta az elgondolásomat a 2022-es aszály,
amikor olyan stresszes állapotba kerültek a fák, hogy hiába volt utána – máig – csapadékos idő, a
2023-as év termésmennyiségére is erősen rányomta a bélyegét. Ez azt jelenti, hogy a fák sokkal
fogékonyabbak voltak bármilyen fertőzésre, hiába permeteztük őket és figyeltünk oda
mindenre, így is helyenként akár 50 százalékos terméskárunk volt.
És persze a diónak is megvannak a maga ellenségei: az egyik legújabb, mondja Ádám, a diófúró légy, egy Amerikából behurcolt kártevő, amely a tapasztalatok szerint évi 70 kilométeres sebességgel, Dél-Európa felől rendületlenül halad észak-keleti irányba. Magyarországon már 4-5 éve megjelent.
- Ez a kártevő 100 százalékos terméskárt tud okozni a dióban. Ültetvény szinten ma már lehet ellene védekezni, elég jól kiforrott a technológia, de egyedülálló fákat gyakorlatilag nem lehet megvédeni. A családi házaknál lévő diófák is ennek estek áldozatul az elmúlt években. A légykár után a piac is kicsit átrendeződött, a háztáji, útszéli diófákról leszedett, helytelenül tárolt, rosszabb minőségű dió eladása éppen emiatt jelentősen csökkent. Azóta tisztességesebb árak vannak, viszont cserébe itt van az ukrán dió, ahol még nem tarolt le mindent a diófúró légy, így továbbra is virágzik az útszéli fákról szedett termés eladása, Magyarországon is.

A dió szinte minden egyes elemét felhasználják valamire, a minőségi gasztronómiai alapanyagoktól a tüzelőanyagig. Egész évre szóló feladat és munka van a lovasberényi üzemben

A nagyok is felfigyeltek
De mindenféle nehézség mellett is sikerült az Engelhardt dióbirtokon biztonságos, jövőbemutató családi vállalkozást felépíteni, amely mellett a fő feladat az volt, hogy bekerüljenek a nagy felhasználók piacára.
– Ebben óriási munka van, amelyhez számos fejlesztés kellett. Márkát építettünk és új technológiát állítottunk munkába. Mostanra több mint 80 cukrászdával és áruházlánccal dolgozunk együtt. A felvásárlók elvárásai ugyanis megtanították nekünk, hogyan kell jó, minőségi dióbelet előállítani. Volt, hogy az elején egyetlen héjdarabért visszaadták a teljes tételt. Ilyenre szerencsére évek óta nem volt példa, de ehhez az kell, hogy a maximumot nyújtsuk.
Engelhardték tehát komolyan veszik a diót:
- Próbálunk minél magasabb terméshozamokat elérni, költünk rá, fejlesztünk, gépesítünk, próbáljuk profin csinálni. Nem egyszerű, mert a dió mezőgazdasági szempontból marginális dolog. Ha csak az egyetemi kutatásokat nézzük, akkor ugyanis azt látjuk, hogy például almával kapcsolatban óriási mennyiségű adat áll rendelkezésre, a diónak viszont nincs igazán irodalma, kutatási alapja, vagyis nincs olyan mintaültetvény, ahová, ha elmegyünk, meg tudjuk nézni, mit hogyan érdemes csinálni, mit lehet átvenni. Mindent nekünk kell kikísérletezni, ami azzal jár például, hogy egyetlen új fajta bevezetéséről 20 év után tudjuk eldönteni, megérte-e vagy ki kell vágni és újra kell kezdeni.
Mit készítenek belőle?
A dió a magyar ember számára értékes, kedvelt alapanyag, s nem csak a karácsonyi, húsvéti ünnepi asztalon van helye. A mindennapok csemegéje és a hétvégi családi ebédek része is. Ezért is viszik mindenféle felhasználásra az Engelhardt diót:
- A világos dióból a legnagyobb szeműt csemegézni viszik az emberek. A kisebbre – negyedre, nyolcadra – vágottakat sütésre viszik, cukrászdákba, sütőipari szereplőkhöz. A hőkezelt darált diót a fagylaltpasztát gyártók keresik – sorolja Ádám, hozzátéve: hidegen sajtolt dióolajuk is van, amely remek salátákhoz, fagylaltok tetejére, sőt, mindemellett bőrápolásra is alkalmazzák. De semmi nem megy a kukába: a fekete diót madáreleségnek viszik el, a héj pedig tüzelőanyagnak megy. - Hasonló a fűtőértéke, mint a pelleté, viszont olcsóbb – tudjuk meg.

Engelhardt Ádám a lovasberényi dióüzemben. Minden egyes darabra odafigyelnek. Fotók: Kaszás Gergely, S. Töttő Rita

„Amikor hazajöttem”
- Mostanra elmondhatom, megérkeztem. Nadapon lakunk, ahonnan ma már megújult út vezet Lovasberénybe, amelyet naponta akár nyolcszor is megteszek. Kialakult egy rendszer az életünkben, amelyben szeretnék minél jobban teljesíteni. Nem gondolkozom még azon, ki hogyan veszi majd át a vállalkozást. Azt szeretném, hogy mindegyik gyermekem fussa ki a saját köreit a saját életében és majd meglátják, hogy éreznek-e indíttatást. Egy biztos: példát kell mutatni és akkor minden rendben lesz.