A tó környéki kastélyoknak, kúriáknak az elmúlt nyolcvan esztendő mostoha sorsot juttatott. Volt, amit a háború pusztított el, a megmaradtak „köztulajdonba” vétele, az ezt követő felelőtlen gazdálkodás, majd a rendszerváltás környéki kaotikus tulajdoni viszonyok további csökkenést hoztak az épületállományban. A megmaradt épületek bútorait, berendezését 1945-ben széthordták, egyes, összedőlni hagyott kastélyok építőanyagát a „kádárkockák” építésénél használták fel, de a még mozdítható és beépített tárgyak „magáncélú felhasználása” még a kilencvenes években sem volt ritka. Nagy tehát az értékben és kultúrában mérhető veszteség, ráadásul az elűzött egykori tulajdonosok leszármazottainál is kevés tárgyi emlék maradt meg. Arról, hogy milyen lehetett az élet ezeknek az épületeknek a virágkorában, csak emlékezésekből és a csekély számban fellelhető, háború előtti fényképekből alkothatunk képet magunknak.