Horváth János, a nagymúltú politikus emlékére
- Részletek
- Kultúra
- 2021. december 02. csütörtök, 10:22
Raffay Dávid szobrászművész alkotásával bővült a kápolnásnyéki Halász-kastély kertfalán lévő közéleti panteon. A művész aprólékos alkotása a pár évvel ezelőtt, 2019-ben elhunyt Horváth János politikust ábrázolja.
Horváth János a Fejér megyei Cecén született 1921-ben. Politikusi pályafutását fiatalon kezdte, 1944-ben részt vett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Mozgalomban. 1945-tol nemzetgyűlési képviselő lett, majd a Rákosi korszakban bebörtönözték, az 1956-os forradalom leverése után külföldre emigrált. New York-ban a Kossuth Alapítvány egyik alapítója volt, egyetemi karrierjét a Columbia Egyetemen kezdte. A későbbekben, 1968-tól a Buttler Egyetem közgazdász professzora lett. 1997-ben hazatelepült Magyarországra. Budapesten a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem vendégprofesszorként tevékenykedett, 1998 és 2014 között pedig a FIDESZ országgyűlési képviselője volt. Horváth János kalandos életútja 2019-ben ért véget, 98 évesen érte a halál. Raffay Dávid szobrászművész alkotása a dombormű, amely az egyetemi tanárt és volt országgyűlési képviselőt ábrázolja. Alkotását 2021 novemberében, Horváth János születésének 100. évfordulóján avatták fel Kápolnásnyéken.
A Magyar Köztársasági Érdemkereszt Nagykeresztjével kitüntetett közgazdász és politikus emlékét méltó módon őrzi a művész által készített bronz dombormű. Az alkotáson a politikus arca, válla és bal keze látszik, ahogyan éppen int. A munkafolyamat 2021 őszén kezdődött el, a precízen kidolgozott művel kapcsolatban Raffay Dávid megjegyezte: – A domborművet mindig friss szemmel kell megnézni, úgy halad legjobban a munkafolyamat. Horváth Jánost kezdetben agyagból mintáztam meg, az alkotás azonban bronzból lesz. A nagy múltú politikus ábrázolása közben a művész közelebbről is megismerhette Horváth Jánost. – A képviselőről több, igen jó minőségű képet találtam, illetve utána is olvastam. Így állíthatom, hogy tiszteletreméltó ember volt, aki mindig teljes mellszélességgel kiállt a hazáért és az ügyért, amelyet képviselt – meséli a szobrászművész. Raffay Dávid agyagból megmintázott portréja végül bronz külsőt kapott, így avatták fel ünnepélyesen a Halászkastély kertfalán lévő közéleti panteonban, amely az elmúlt években a helyi identitástudatot erősítő zarándokhellyé vált. Az emlékfal méltó helyen őrzi a Horváth János politikust ábrázoló dombormű mellett Fejér megye egykori főjegyzőjének, Fekete János írónak, Prohászka Ottokár püspöknek, Sipos Gyula, a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred parancsnokának és Bory Jenő, magyar építészmérnök, szobrász és festőművésznek portréját, valamint Gróf Nádasdy Ferenc vadász, vadgazdászati szakember, vadászati szakíró domborművét is.