Kárpáti Miklós: A velencei Meszleny-kastély múltjáról — szóban és képben —

Részletek

Kitekintő

2025. december 30. kedd, 08:28

Velence egyik szégyenfoltja volt, iskolapéldája az ebül szerzett javak meg nem becsülésének, eltékozlásának. A szemünket bántó romhalmaz lassan rossz emlékké válik, hogy átadja helyét egy méltó módon helyreállított műemléknek, a közösséget szolgáló, vonzó pületegyüttesnek. Érdemes azonban felelevenítenünk az épület históriáját – a történet ismeretében talán elkerülhető a szomorú múlt megismétlődése.

A község történetében több mint két évszázadig meghatározó a török idők után Velencén (és Gárdonyban) nagybirtokot szerző Meszleny-család. Első, az 1700-as évek első harmadában épült kastélyuk és birtokközpontjuk a Hauszmann-Gschwindt-kastély helyén állt, a Budát Székesfehérvárral összekötő országút mellett. A birtok örökösök közötti megosztása miatt azonban néhány évtized múltán újabb gazdasági központot és lakóépületet épített a család. Jó fekvésű, remek ki látást adó helyet találtak, a tó keleti sarka fölé emelkedő dombot, aminek északi oldalán folyik az akkor még bőséges vízhozamú Bágyom-patak, a patakot átszelő kőhídon pedig a Gárdonyt Velencével és Nyékkel összekötő út haladt. A nagybirtok keleti és déli felének igazgatására ideális volt a helyszín. Az „L” alaprajzú kastély építésének pontos ideje nem ismert, az biztos, hogy az 1700-as évek második felében készült el az első, barokk épületrész, ami a patak vonalával párhuzamosan, a domb gerincén állt. Építtetője a család velencei harmadik generációjába tartozó Meszleny Antal (1748–1791) volt. Az 1800-as évek elején a kastély a barokk épületre merőleges, klasszicista szárnnyal bővült, Meszleny Ignác idejében. A romantikus angolparkkal övezett kastély a XIX. század második felében és a századfordulón élte virágkorát, az uralkodó kivételével szinte az egész akkori elit megfordult itt a Meszleny testvérek vízi vadászatain, de külföldi ornitológusokat is vendégül láttak. A Meszleny-család 1945-ig lakta az épületet. Mivel a II. világháborúban az épületet és parkját a szembenálló felek felvonulási területként, illetve erődítményként használták, olyan súlyosan sérült, hogy a birtokait a földosztással elveszítő Meszleny-család nem látott reményt a helyreállításra. A Kultuszminisztériummal kötött megállapodás értelmében a család a helyreállítás fejében meghatározott időre átadta a kastélyt üdülő céljára a minisztériumnak.

A kastélyt azonban rövidesen államosították és gyógypedagógiai iskolaként hasznosították. Az épület lejtmenete 1975-ben, az iskola kiköltözésével indult meg, nem sikerült olyan hosszú távú funkciót és használót találni, ami garantálta volna a szükséges karbantartást. A kastélyparkot is feldarabolták, úttörő- és ifjúsági üdülőtáborokat létesítettek itt. A rendszerváltás után magántulajdonba került az akkorra már teljesen elhanyagolt épület, a megkezdett (szakszerűtlen) helyreállítás hamar abbamaradt, a gazdátlan, tetejét vesztett kastély a következő negyedszázadban életveszélyes rommá vált. A huszonnegyedik óra utolsó perceiben kezdődött el a most már befejezéséhez közeledő helyreállítás! Mivel az az egyetlen olyan kastély, ami az államosításig a Meszlenyek tulajdonában volt, kézenfekvő lenne, hogy a helyreállítás után a Meszleny család és Velence kapcsolatát ismertető kiállításnak is helyet szorítsanak benne.

Képeslapok
A rövid áttekintés után lássuk, hogyan jelent meg a Meszleny-kastély a XX. század első felében a képeslapokon. E lapokat a korai időszakban a család rendelte meg a képeslapkiadóktól, hogy saját és vendégei levelezési igényeit kielégítse, de kiadóként hamarosan jelentkeztek az élelmes (elsősorban kápolnásnyéki) kereskedők is, akik a lassanként növekvő idegenforgalom, az üdülők keresletére építettek. A húszas évektől már a nagy képeslapkiadók is fantáziát láttak a velencei lapokban, üzletkötőik keresték fel a környékbeli vendéglőket, szatócsüzleteket, dohánytőzsdéket a helyi képekből összeállított mintakollekciójukkal, amiből a kereskedők kis mennyiséget, akár 1-2 tucatot is rendelhettek. Az általános levelezési kultúra, a gyors, pontos és megbízható posta és a tömegessé vált képeslap-gyűjtés jó üzletté tette e lapok kiadását és árusítását. A fennmaradt lapok pedig visszaröpíthetnek bennünket az egy évszázaddal korábbi világba.

Források:
– saját kép- és dokumentumgyűjtemény
– Fehér Árpád velenceblogja
– Károly J: Fejér vármegye története V. kötet (Szfvár 1904)
– Kupi László: Vendégsereg, pezsgő kulturális élet: volt és lesz (VelMa 2021. december) – ez utóbbiban részletesebben olvashatnak a család eredetéről, jeleseiről

Megjegyzés:
A kastély épületén kívül az ugyancsak helyreállítani tervezett angolparkjáról készült fényképeket is közreadok, amik a harmincas-negyvenes években készültek. A képek két kivétellel (Az angolpark hídja, ill. A romos kastély a 2010-es években) saját gyűjteményemből valók, az előbbit Schneider Juhász: Fejér vármegye (1937), az utóbbit a Velencei-tó Magazin közölte 2021-ben.