Rónai Egon, a dacos szerelmes

Részletek

Címlapsztori

2023. szeptember 18. hétfő, 09:19

A portája előtt sepreget Rónai Egon televíziós és rádiós műsorvezető, amikor a Velencei-tó magazin újságírója megérkezik nyaralójához 2023 nyárelőn. Hamarosan arra kérjük azonban, hogy kicsit sepregessen a tóparton is – ám ezt akkor ő még nem tudja, kicsi gyerekeit terelgeti csak, és udvariasan beenged abba a közegbe, ami eddig a nyilvánosságtól távol, csak az övé és családjáé volt. Persze ezúttal nem szó szerint, hanem átvitt értelemben kérjük őt a sepregetésre – azaz arra, hogy mondja el, mit gondol a mai Velencei-tóról. Mert hiába van a főváros zajos médiavilágától távol, egészen biztosan van véleménye az Egyenes beszéd, a Húzós és a reggeli rádiós műsorok vezetőjének, kötetek szerzőjének, Prima Primissima-díjas újságírónak arról a folyamatos változásról, ami itt zajlik.

Elfogult a térséggel, de azért szokásához híven szembesít is: túlhasználjuk a tavat, mondja

Rónai Egon teraszán még úgy is nagy a nyugalom, hogy a három kicsi gyerek folyamatosan zsong körülötte, zajlik az élet a családban. Ám ez Egont láthatóan nem hogy nem zavarja, de talán ez lehet motorja, öröme, boldogsága. Ahogy gárdonyi kertje is az, melyet az év eleji óriási vihar alaposan megtépázott – mutatja is a kidőlt fák helyét, ahova már új csemetéket ültetett. Hamar kiderül azonban, hogy a Velencei-tóra nem felnőtt fejjel érkezett először.

Idilli nyarak régen és most
– Az én apám színészéletet élve nyaranta ráért. Így akkor még 2-2 és fél hónapot – gyakorlatilag a teljes nyári szünetet – itt töltöttük. Ha volt a közelben hakni, beeső előadás, akkor ide jöttek a kollégák, s innen mentek tovább. Amiból következett, hogy csak dunántúli és budapesti előadásokat vállalt édesapám ilyenkor, másrészt nem csak pillanatokra érkeztek a vendégek hozzánk, hanem megjöttek reggel, itt voltak délutánig, majd elmentek.
Folyamatos nagyvilági élet zajlott tehát a mi kis kertünkben, amely egyébként Gárdony I. utcájában volt. Amikor apu meghalt, az idilli nyarak egyszeriben véget értek, hiszen anyu nem akart többé lejönni, így „elment” a ház is. Kimaradt 15 év az én velencei-tavi létezésemből, ami gyakorlatilag pici baba korom óta tartott. Érdekes, mégis kerekezédesanyám által tértem én is ide vissza. Kérte, keressünk neki itt egy házat, de semmiképpen se abban az utcában, ahová o apuval jött minden nyáron. Azt hiszem, sosem tette teljesen túl magát apu halálán, és nem akart az utcába betérve szembesülni az emlékekkel. Így máshol találtunk egy házat neki, majd felhívott az én gyerekkori barátnőm, Koltai Judit, hogy szeretne itt egy nyaralót. Néztünk párat, s noha o nem vett egyet sem, én viszont megvettem ezt, 1999-ben. Ez a gyöngyszem azóta megvan nekem. Fel kellett újítani teljesen, ám mégiscsak 85 éves, így azért vigyázni kell rá. Amennyit lehet, itt vagyunk. A gondozása nekem öröm, mert ahogy az ember idősödik, úgy lesz egyre igazabb a mondás, hogy a kert kikapcsol. 15-20 éve még elképzelni nem tudtam, hogy várjam a kertészkedést.
Szépen gondozott, virágos kert, hibátlan, takaros házikó – nem látszik rajta az 85 év. Ahogy Egonon sem a 60. Fiatal apukákat megszégyenítő ritmussal tereli családját és paralel dolgozik fejben a következő témáján. De azért itt, Gárdonyban mégiscsak a kikapcsolódásé a főszerep.

Lába alatt focilabda, előtte munkaeszköz: ilyen az élete évtizedek óta

Kis falu a „falun” belül
– Megváltozott a világ. Amikor gyerek voltam, majdnem minden este, amikor otthon voltak a szüleim, vendégség volt nálunk, vagy mi mentünk valakihez: így jártam végig a fél művészvilág otthonait. Ez ma nincs, becsukják az emberek az ajtót, nem fogadnak vendéget. Ennek ellenére mi nem vagyunk bezárkózva. Itt az utcában nagyon komoly élet zajlik, még utcabált is tartunk. Kis falu a ’falun’ belül – mondja, s mesél téli találkozókról, tűzrakás melletti utcai beszélgetésekről, szomszédokról s a gyerekekről, akik szintén jól érzik itt magukat, szabadjára vannak engedve – már amennyire lehet manapság, teszi hozzá.
– Én is itt bringáztam, tóra jártam, fociztam a barátaimmal. Ők is, ha jövünk, mennek már, s ezt hagyni kell. Mert hiába változik a világ, a gyermeki létnek ugyanaz ad örömet, ami régen: focizni, tollasozni, bringázni, bandázni akarnak.

Tóparti sepregetés, avagy a túlhasznált természet
A Velencei-tóra sokkal kevesebbet járnak azonban, mint ahogy a gyerekek szeretnék vagy amennyit régen jártak.
– De nem azért, mert ilyen vagy olyan minőségű a tó. Ezt engedjük el, a tó minőségé mindig változó volt. Hanem mert valahogy… nem tudott mindenhol megfelelő ütemben fejlődni a korral. És ez nem a vízállástól függ. Én mondjuk nem estem pánikba a tavalyi 53 centiméteres vízállásnál sem, miközben tényleg lelombozó látvány volt. De közben meg ez a természet! Amin a klímaváltozás sem segít sokat. Nekem inkább az a furcsa, hogy miközben nagyjából mindenki elmondja, baj van, közben mégsem látom a tetteket. Nem vagyok vízügyi szakember, így csak tapasztalati véleményem lehet például a partvédőművekről vagy arról, ahogy túlhasználjuk a tavat. Ebbe természetesen én is beletartozom, hiszen én is itt vagyok. Ez a Velencei-tó 21. századi dilemmája: rengetegen vagyunk, kihasználjuk a tavat, s ez a hirtelen jött terhelés váratlanul érte a térséget. S itt elsősorban nem az átmenő turista forgalomra gondolok, mert azt a pár hónapot egy idő után kiheverné a tó, de egészen egyszerűen nincs felkészülve arra a mennyiségű emberre, akik mára ide költöztek. S mondom ismét, féligmeddig köztük vagyok én is, tehát magam is túlhasználom a tavat, s nehézséget okozok az ökoszisztémának. Ennek ellenére mégis szembe kell nézni a problémával, hiszen lenne mit csinálni, akár a vízközművel, akár egy elkerülő út kiépítésével, parkolókkal, fejlesztésre váró partszakaszokkal. Mégis úgy látom, hogy most is gyönyörű! Párját ritkítja, s ha az ember lemegy a tópartra, s csak nézi az északi oldalt, az igazán megnyugvást, békét ad. Ez mindent megér!
Elfogultan látja tehát Rónai Egon is a Velencei-tó közegét. A tavat körbekerülő kerékpárutat pedig egyenesen remek lehetőségnek tartja.
– Mi is sokat használjuk, Vilim már 4 évesen körbetekerte. Ahogy kerekeztünk, láttuk, Sukoró szépen épül, de azt nem értem, hogy mi történik a Velencei-tó Kapujával. Az egy nagy kapufa. Szóval a Velencei-tó hangulata számomra mindkét végletet elhozza: vannak nagyon jó és nagyon nehéz dolgok, de az kétségtelen, hogy látható a fejlődés. A kerékpáros lehetőségek szerintem sokat fognak hozni a térségnek, s pont ez a fajta minőségi turizmus az, ami itt szükséges!
És, mint mondja, a kulturális lehetőségek is szépen alakulnak.
– S ami a lényeg, megkaphatjuk itt – például a Halász-kastélyban vagy a Csajághyn – azt a nem éppen triviális kultúrát, amely a minőséget jelenti. S ez iszonyúan fontos! De hogy mi hiányzik nekem Gárdonyban? Egy kis kávéház, kis előadásokkal! Mint amilyen Velencén a Groenk deli. A lángosos, sült kolbászos, palacsintás mellett – ami hozzátartozik a Velencei-tó hangulatához –, jól jönne még valami más is. Nem ne dining, mert az megint más történet, de valami, ami azt mutatja, hogy haladunk. Ahogy a kultúrában, úgy a gasztronómiában és a környezettudatosságban is elkél a haladás.

A Rónai család: két nagy fia már kirepült, a kicsik pedig még javában apásak-anyásak. Felesége, Zsanett és a három gyermek is szívesen pihen és tesz-vesz a gárdonyi ház körül. – Fotók: S. Töttő Rita

Munkamánia s az el nem múló szerelem
Közben pedig az élet továbbra is zajlik: munka ugyanolyan hőfokon, mint eddig, és „szaladgálás” a gyerekek után. Edzésre, iskolába, felváltva feleségével.
– Azt, hogy most, 2023-ban ez lesz, még 15 éve sem gondoltam volna. Volt két nagy am, s azt mondtam, akkor ez a projekt kész. De jött Zsani, és minden máshogy alakult. De jó, hogy így alakult! Nagyon jó. Csak hát az ember összes szabadidejét leköti.
Amiből egészen biztosan nincs sok, sorolja is a teendőit: az Atv Egyenes beszéd műsorát, a Húzós podcastot, a Spirit FM Aktuál reggeli műsorát, az Index podcastot, a Bálint György Újságíró Akadémia Rádió televízió szakának vezetését, és egy kötet írását is, amely szeptemberben már kézbe vehető lesz.
– Kicsit mindig is munkamániás voltam. Néha jobban összetorlódnak a dolgok, néha kicsit könnyebb, de fontos, hogy sokféle legyen, mert akkor érzem jól magam. Ebből nem csinálok nagy ügyet, szenvedéllyel űzőm a szakmám. Ezt szeretném viszontlátni a mai újságírótársadalomban is. Azt szeretném tanítani a mai fiataloknak, hogy legyenek a szakmához lojálisak és maradjanak szenvedélyesek, mert hosszútávon csak ez számít.
És ez a Velencei-tóra is igaz, teszi hozzá.
– Én is, és ahogy látom, még sokan, dacos szerelmesek vagyunk. Tudom, hogy meg fog csalni, hogy nem lesz olyan, amilyennek ígérte magát, s minden évben lesz valami bajom vele, de akkor is, o az én szerelmem. Szerintem ez a kapcsolat köztünk ilyen gyerekkorom óta. Nem véletlen, hogy visszatértem hozzá.