Új élet a régi kapu mögött

Részletek

Ajánló

2025. december 30. kedd, 08:50

A velencei Ófalu szívében, ahol egykor szikvíz pezsgett az üvegekben, ma fényfüzérek alatt barátkozó emberek, helyi borászok és kistermelők találkoznak. A Mohl család öröksége nyüzsgő piactérként született újjá, és rövid idő alatt a Velencei-tó környékének egyik legkedveltebb találkozóhelyévé vált.

A Velencei-tó környékének egyik legjobb híre volt 2025 nyarán a Mohl Udvar piacának nyitása. A hely, amely egykor szikvízüzemként működött, ma új szerepben éli tovább mindennapjait: közösségi térként, ahol helyi termelők, kézművesek, borászok és vásárlók találkoznak. A családi örökségből született kezdeményezés rövid idő alatt a térség egyik legkedveltebb találkozóhelyévé vált. A kezdeményezés motorjai, Győri Zsovák Orsolya, Szelezsán-Ács Anna és Ács Alíz Veronika közösen álmodták meg a családi birtok új jövőjét.

– Júniusban nyitottuk meg a Mohl Udvart, azt a helyet, ahol egykor dédapánk szikvízüzeme működött a velencei Ófaluban. Régen a család mindennapjainak volt természetes része a kisparaszti udvar, most pedig arra gondoltunk: mi lenne, ha újra közösségi térként élhetne tovább, persze egy kicsit más formában, a mai igényekhez mérten, de a régi szellemiséggel? – mesélik a szervezők.
Az első piac meglepetéseket hozott a szervezőknek is. – Nem tudtuk pontosan, mire számítsunk. Aztán jöttek az emberek: kíváncsiak, nyitottak, mosolygósak, sok-sok bátorító szó, elismerés érkezett. És nem csak eljöttek, de vissza is jöttek. Azóta is várakozáson felüli az érdeklődés – teszik hozzá. A piacot havonta rendezik meg, ahol a helyi termelők, borászok és kézművesek mellett a közvetlenség és a személyes kapcsolódás kapja a főszerepet. – Mikropiacnak látjuk és olyan lehetőségként tekintünk rá, ahol személyesebben, közvetlenebbül lehet kapcsolatba kerülni azokkal, akik helyben termelnek, állítanak elő egészséges, szívvel lélekkel készült élelmiszert. Ebben van egyfajta fenntarthatósági szemlélet és etikusság, hogy a helybeli vásárló a helybeli kistermelőt támogatja a vásárlásával – mondják. A nyári hónapokban az esti piacok különösen hangulatosak voltak: fényfüzérek alatt ücsörgős, baráti beszélgetések alakították közösségi térré az udvart. A szervezők azonban nem szezonális piacot álmodtak meg: októberben boros tematikus alkalmat tartottak, decemberben pedig ünnepi vásárral várják a vendégeket. 2026-ra kisebb fejlesztést is terveznek, hogy a piac még kényelmesebb és praktikusabb otthona lehessen a közösségnek.

– Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eddig velünk volt – akár csak benézett egy piacra, vagy rendszeresen visszajár – munkájával támogatta a piacot üzemeltető Mohl Udvar Egyesületet, vagy akár csak jó szóval, mosollyal, jelenléttel bíztat bennünket. Különösen hálásak vagyunk a családunknak, akik ott vannak mögöttünk, sokszor csendben a háttérben, de nélkülük ez az egész biztosan nem működne így. Jó érzés tudni, hogy ennyien álltok mellettünk. Barátsággal és szeretettel várunk mindenkit legközelebb is!

Fotók: Mohl udvar szervezői és archívuma, S. Töttő Rita

A Mohl Udvar története
Ha ma belépünk a Halász utca 2. kapuján, friss zöldség, helyi bor és kézműves portékák illata fogad. Nehéz elhinni, hogy ugyanitt száz évvel ezelőtt még szikvíz csattogott az üvegekben, s a lovaskocsik kerekei vitték a szódát a környék kocsmáiba, házaiba. A Mohl család története Velencén az 1920-as évek végén kezdődött, amikor Mohl Ferenc és testvérei szikvízüzemet alapítottak az akkori Kis utcában. Az üzem alapja egy frissen fúrt ártézi kút volt, a szódásüvegekre pedig a „Mohl Testvérek” felirat került. A vállalkozás gyorsan a helyiek mindennapjainak részévé vált: az emberek ide jártak újratöltetni palackjaikat, a család pedig generációkon át biztos megélhetést talált benne. A második világháború és az azt követő nehéz évek azonban megtörték a lendületet. A háború utáni pusztításból lassan és sok küzdelemmel indult újra az élet: a családi vállalkozásnak is újra kellett épülnie, miközben az egész település igyekezett talpra állni. Az államosítás idején a Mohl-üzem a Földműves Szövetkezethez került, a család tagjai pedig már csak alkalmazottként dolgozhattak benne. Mégis, a szikvíz ott maradt a mindennapokban egészen a rendszerváltásig – és még azon is túl. A nagyszülők nyugdíjas éveikben is segítették a munkát, a gépek azonban lassan elavultak. Az utolsó szódásüveget a 2000-es évek elején töltötték meg. Az udvar ezután hosszú ideig némán állt, a gépek pihentek, a család pedig csak emlékezett. Ám a történet nem ért véget: a fiatalabb generációk – Szelezsán-Ács Anna, Ács Alíz Veronika, Zsovák Lóránt, Győri Zsovák Orsolya és családjaik – új életet álmodtak a falak közé. Nem ipari zajjal, hanem közösségi élettel: piaccal, borral, zenével és baráti beszélgetésekkel.