A Csajághy Laura Szabadtéri Színpad - Csodás nyári előadások
- Részletek
- Ajánló
- 2021. augusztus 17. kedd, 10:57
A térség egyetlen szabadtéri színháza, a Csajághy Laura Színpad második évada 2021-ben június 12-től várja a színház szerelmeseit. Az új évad még változatosabb és sokszínűbb zenei és színházi produkciókkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt. Kelemen István igazgató, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja izgatottan várja az új kihívásokat és reméli: legalább akkora sikert könyvelhetnek el nyár végén, mint a bevezető 2020-as szezonban – ha nem nagyobbat...
– Már május közepére elkészült a Csajághy Laura Színpad nyári szezonjának programlistája. Meglepően gyorsan összeállt a repertoár.
– Igen, és el kell mondanom, hogy ez Pál Gábor producernek köszönhető. Az idei évben majd egy hónappal korábban kezdünk, mint tavaly, amikor csonka évadot nyitottunk júliusban. Az elhúzódó építkezés, és a vírushelyzet miatt nem kezdhettünk időben. Féltünk, hogy a korlátozások miatt visszafogott lesz az érdeklődés, de szerencsére nem így történt. Ugyanebben reménykedünk idén is – a jegy.hu-n már minden előadásra lehet jegyet foglalni, személyesen pedig a Vörösmarty Emlékházban válthatók belépők.
– Gyakorlatilag az első évad előadásai is teltházzal mentek, jelentős művészeti élet kezdődött tehát a Velencei- tónál. Milyen tapasztalatokkal álltak neki az idei programlistának? – Kifejezetten sikeres évadot zártunk, annak ellenére is, hogy rövidebb volt a szokásosnál. Szájhagyomány útján terjedt legjobban a hírünk, sokan dicsérték, hogy ez egy jó hely, szép a környezet, jók az előadások. Nagy örömünkre az érdeklődés azóta sem csökkent, rendszeresen érdeklődnek a következő szezonról – már tavasz óta készülnek az emberek, hogy eljöjjenek hozzánk. Tapasztalatom szerint a vígjátékra mindenképp szükség van, ahogy a musical műfaja is rendkívül népszerű. Idén két gyerekelőadást tarunk, az egyiket a kisebbeknek szánjuk: Csukás István és Darvas Ferenc Ágacska című zenés mesejátéka július 3-án várja a gyerekeket. Majd a nagyobbaknak ifjúsági koncerttel kedveskedünk, Hangfestett Történetek Lackfi Jánossal címmel, július 17-én. Romantikus komédiát is hozunk, Ügyes kis hazugságok címmel, valamint lesz két koncert, köztük az elmaradt Apostol fellépés. A 100 tagú cigányzenekar gálaműsorával zárunk augusztus 21-én, de nagy öröm számomra az is, hogy idén először rendezték meg a Velencei-tavi Operafesztivált. Ez a Tisza-tavi Operafesztivál társfesztiválja, és a gálakoncert helyszíne a Csajághy Laura Színpad volt Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, velencei lakos „főszereplésével”, hiszen a művésznő idén ünnepelte pályára lépésének 30. jubileumát.
Kelemen István színpadigazgató: hívja a látogatókat a Csajághyra. – Fotó: Kőmíves András
– Kezdetekkor említette, hogy az igazgatás nagyon más feladat, mint a színészet. Idén milyen érzésekkel lép a színpad deszkáira, mint igazgató?
– Várakozással. Van bennem izgalom, mert nem tudhattam idén sem, hogy a nézők mennyire lesznek bátrak a járvány miatt, de a jelek bíztatók: sokan vagyunk idén is a szabadtéri előadásainkon. Azt üzenném az érdeklődőknek, leendő látogatóinknak, hogy szánjanak időt a színházi előadásokra, adják meg a módját: az elő adások előtt nézzenek körül a parkban, időzzenek a tónál, igyanak egy jó nyéki sört, egyenek egy finom perecet! Így minden hétköznapi hatást, amit az élet összehord a lelkünkbe, kiüríthetik ebben a csodálatos környezetben, és meglátják: lelkileg megtisztulva, befogadásra képesen ülnek majd be a színi előadásra.
str