Ment az elhajított kő után - Leégett présházból szőlész-borász birodalmat épített a Lics család

Részletek

Tóparti gasztro

2022. július 06. szerda, 09:10

Ma már látványos szőlészeti-borászati-turisztikai birodalom, de pár évtizede még csak kukoricaföld és egy leégett présház volt a Lics pincészet helyén. A természet és az emberi tevékenység közös munkájának legszebb eredménye a bor, melynek készítése itt, a Velencei-tó mentén ma is fontos gazdasági tevékenység. A Lics család számára mindez a szőlőtőkék tövében kezdődik, és a vendégfogadás szeretetével végződik.

Lics Balázs és családja életében a Pákozd és Sukoró között elterülő, félreeső helyen található pincészet központi szerepet játszik. A turisták, vendégek, csoportok számára izgalmas túra és gasztronómiai helyszín is egyben ez a páratlan panorámájú terület. Ám ez a térség nem volt mindig ilyen szép és rendben tartott – kellett hozzá Lics Balázs édesapja és édesanyja és az a családi összefogás, amely segített megvalósítani ezt a csodálatos birodalmat.
- Minden egy kutyasétáltatással kezdődött, még általános iskolás koromban – emlékezik vissza a borász. – Volt két ír terrierünk, s a szüleim még kint dolgoztak a szakcsoporti szőlőben, amikor megsétáltatták őket a környéken. A kutyák egy régi présházba szaladtak be, amelynek még álltak az eredeti falai, a belseje azonban leégett. Körbenőtte a növényzet, így a fácánok számára remek búvóhelyül szolgált. A kutyáknak sem kellett több, felhajtották a madarakat, s ekkor látta meg édesapám a pince sípot. Közelebb ment, de a pincébe nem merészkedett, gondolván, hátha beomlott, veszélyes. A sötétségbe azonban bedobott egy követ, hogy kiderüljön, mekkora területről is lehet szó. Amikor nem találta el a végét, akkor kíváncsi lett. Másnap elemlámpával tért vissza, annak fényében tárult elé a remek állapotú pince látványa. Nem is kellett több, megkereste a tulajdonost, aki örömmel eladta neki, mert azt gondolta, édesapám megbolondult – árulja el a mára családi legendává vált kezdeti történetet a második
generációs pincetulajdonos. A pince környékét ebben az időben kukoricaföldek határolták, a leégett présház pedig nem sok jóval kecsegtetett.

Ma már a földeken végzett munka kapcsolja ki Balázst  – Fotók: S. Töttő Rita

A kemény munka kezdete
Így került tehát a régi, leégett présház a család tulajdonába. Ami azonban nem volt akkora érték, mint a pince. Érték igazán akkor lett minden, amikor a kukoricaföldek helyére szőlő került. Ehhez kellett kárpótlás, majd területvásárlás, és elkezdődhetett a telepítés. Jelenleg 30 hektáron gazdálkodik a Lics família. A helyszín a környék szőlész-borászati tevékenységének bölcsője. A Velencei-tó ugyanis remek mikroklímát és gazdag, gránitos talajt biztosít a szőlészetek számára évszázadok óta, jó borok ígéretét hordozva. Balázs évszázadokat repül vissza: – A pincét a jezsuiták az 1700-as években építették, amikor hatalmas szőlőbirtokok uralták a térséget. Akkor lényegesen nagyobb területen – 160- 180 hektáron – termelték a szőlőt, ami a jelenlegi ültetvények sokszorosa. Most ugyanis 50-60 hektáron érlelik a szőlőt a Velencei-tavi tőkék. Később a pince a székesfehérvári püspökséghez került, majd pedig magántulajdonba.

Lics Balázs nem csak a szőlőben, de a vendégfogadó térben is otthon érzi magát

Fehértől a vörösig
A Lics pincészet főleg cserszegi fűszerest, irsai olivért, chardonnay-t, valamint cabernet sauvignon-t, syrah-t, merlot-t termel, ezeknek ugyanis nagyon jót tesz a gránitos talaj. S tudjuk jól, hogy a borászatokban az egyik legfontosabb kérdés és izgalomra okod adó tényező az adott évjáratra való várakozás és a friss tételek feltérképezése, összehasonlítása a korábbiakkal. Merthogy nincs két egyforma évjárat, a természet mindig okoz meglepetést. Az égiek keverik a napfény-eső arányait, nincs rá hatással a szőlész. Tavaly mégis igazán elégedett lehetett Lics Balázs: – Érdekes, különleges évjárat volt, mert noha nagyon nehezen indult, őrült savak voltak, s amikor ezek a savak elmentek és beindult az érés, akkor gyönyörű sav-cukor egyensúly alakult ki. Fehérekből palackoztunk irsai olivért, chardonnay-t, pinot noir-ból pedig rozét készítettünk. Ez utóbbi tavaly aranyérmes lett az országos rozébor versenyen. Korábbi évjáratból származik a merlot, mely ekkorra érett be, és palackoztuk. Ez a tétel szintén sikeres volt, aranyérmes lett a Vinagora Nemzetközi Borversenyen, Syrah borunk pedig nagy aranyérmet kapott a Hegyközségi Borversenyen. A Lics pince fehér borai reduktív eljárással – rozsdamentes acélhordókban hűtve erjesztéssel – készülnek, ahogy a vörös borok egy része is, azzal a különbséggel, hogy a kékszőlőket kicsit magasabb hőmérsékleten erjesztik. Egy részük marad acéltartályban, egy rész pedig fahordókba kerül. – Akkor kezd izgalmas lenni a dolog, amikor a juhfark és a chardonnay kerül fahordóba – mondja Balázs. A rozé borok itt is nagy népszerűségnek örvendenek: – Magyarország egyik kedvence a rozé, nem véletlenül… Nálunk most pinot noir-ból készül.

Lassú lelki „erjedés”
Lics Balázs számára természetes a szőlőművelés folyamata, és az is, hogy ebben a különleges közegben alapított családot. S noha felesége más területen dolgozik, két gyermeke pedig iskolás, a szőlő, a gazdálkodás és a természet szeretete alapvető érték náluk.
– Nagyfiam mindjárt 18, lányom 14 éves. A szőlészetbe szinte belenőttek, s noha soha nem erőltettem semmit, azt remélem, egy lassú, természetes folyamat eredményeként megérzik ennek a dolognak a lényegét, fontosságát. Én sem úgy nőttem fel, hogy nekem ez kötelező. Azt mondták a szüleim, azt csinálok, amit szeretnék. Én is ezt mondom most a gyerekeimnek. Szép lassan belenőnek. Ahogy én visszaemlékszem, amikor a szüleim megtalálták ezt a pincét – általános iskola végén, gimnázium elején voltam, a rendszerváltás idején –, hát én nem úgy éltem meg, hogy ez micsoda lehetőség… Én arra gondoltam, hogy te jó ég, a barátaim lent vannak a Velencei-tavon, nekem meg itt kell segítenem. Vagy éppen a telepített szőlőbe kellett jönni „törzstisztítani” és kapálni, ami bizony tizenévesen nem igazán volt pozitív élmény. Éppen ezért nem volt egy olyan pont, amikortól már élveztem, ez egy lassú folyamat eredménye volt. Először talán kényszer és kötelezettség volt, majd elkezdtem lassan élvezni. Egyre több mindent végeztem el szívesen a szőlő körül. Ma pedig már, ha megkérdeznék, hogy mit csinálnék szívesebben: a törzstisztítást vagy az adminisztrációt, akkor az előbbit választanám. Az mára megnyugtató tevékenységgé vált számomra. Ahogy egyre jobban megismertem a szőlő körüli életet, annál jobban megszerettem.

Az idegenforgalom jelenleg nem csak a pincészetnek kihívás a térségben,vélekedik a szőlész-borász, aki idén is várja a látogatókat

Metszéstől a vendégfogadásig
A családfő tehát a gazdaság minden résztevékenységében ott van: metszés, pótlás, telepítés, borászati tevékenységek, palackozás, zöld munkák, növényvédelem – hogy csak néhányat említsünk, de ne felejtsük el az idegenforgalmi tevékenységet sem, amely szintén fontos szegmens a borászat életében.
– A pince nem csak a borászatról és a szőlőtermesztésről szól, hiszen szerves része a turizmus és a gasztronómia is – teszi hozzá Balázs, aki gyakran maga fogadja a vendégeket is. Szinte a világ végén található a borászat, s épp ez az előnye is: - Aki nem akarja, hogy zavarják, szívesen jön ide. De éppen azért, mert eldugott helyen van, kicsit nehezebb is minket megtalálni. Az idegenforgalom azonban jelenleg nem csak számunkra, de az egész térségnek kihívás. Éppen ezért fontos, hogy a Velencei-tó megtalálja saját arculatát.