Keresés


Kulturális, idegenforgalmi, gasztronómiai, gazdasági magazin
Hirdetés

A magazin letölthető változata




Az ingyenes Velencei-tó Magazin legújabb számát megtalálják a Tourinform irodáiban, a tó térségi szállodákban és a különböző vendéglátóhelyeken.

Korábbi lapszámaink

VELMA rövid hírek


Hirdetés

Együttműködés Lovasberényben

Lovasberényben az önkormányzatnál csak előre bejelentkezés és időpont-egyeztetést követően lehet hivatalos ügyeket intézni. Südi Mihály polgármester a Fejér megyei hírportálnak elmondta, hogy a telefonos előzetes egyeztetés bevezetése az elmúlt hetekben jól bevált a település önkormányzatánál. A település vezetője azt is kihangsúlyozta, hogy továbbra is mindent intéznek, a jogszabályok által megszabott határidők betartása mellett. Ahogyan az eddigi tapasztalatok is mutatják, ebben a helyzetben a lakosság is jól együtt tud működni a hivatallal – írja a feol.hu. Hallgatóink az önkormányzati, valamint hivatali élettel foglalkozó teljes összeállítást a Fejér megyei hírportálon olvashatják.