Keresés


Kulturális, idegenforgalmi, gasztronómiai, gazdasági magazin
Hirdetés

A magazin letölthető változata




Az ingyenes Velencei-tó Magazin legújabb számát megtalálják a Tourinform irodáiban, a tó térségi szállodákban és a különböző vendéglátóhelyeken.

Korábbi lapszámaink

VELMA rövid hírek


Hirdetés

A víz vonzott a Velencei-tóhoz

Fa Nándor: „Az a jó, hogy vannak még ilyen kis gyöngyszemek, nyugalomközpontok a világban”

Fiatal kora óta él a Velencei-tó közelében Fa Nándor, akinek életében ez a víz, itt, Fejér megye szívében egészen mást jelent, mint az óceánok, tengerek, amelyekre élete során számtalan alkalommal visszatért. A Vendée Globe egyszemélyes non-stop földkerülő versenyét 2016-ban teljesítette utoljára, azóta erejének java részét  székesfehérvári vállalkozásába fekteti, melyet évtizedek alatt fejlesztett világszínvonalú kikötőépítő vállalkozássá. A Szent Jupát 700 napja és a Magad, uram szerzője viharos és embert próbáló élményeiből merített visszaemlékezéseiben. Ezúttal azonban az is kiderül, honnan indult s mit adott neki az élet a tó partján. 

Élő legenda – mondják Fa Nándorról. Ez hamar be is bizonyosodik, beszélgetésünket követően ugyanis, amikor a Magad, uram című kötete kapcsán tartott előadást, mindenki csak arra vágyott, hogy kezet fogjon vele. Ő pedig erősen, magabiztosan, akár a szélcsendben megnyugvó árbóc, állta a kedves gesztusokat. Hamar kiderült az is, hogy hallgatói között szegről-végről rokonai is vannak. Édesapja ugyanis egy kis Fejér megyei településen született… 

- Bodajkon született, élt, innen került aztán a vasúthoz, a vasút után katonának, a katonásdiból háborúba. A háború után került Fehérvárra, ahol aztán én születtem. De rendszeresen visszajártunk Bodajkra, ahol gyerekfejjel nagyon izgalmas és nagyon szép élményeket éltünk meg – enged betekintést gyermekkori élményeibe a vitorlázó, hajóépítő, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, Magyar Érdemrend nagykereszttel és Magyar Örökség díjjal is kitüntetett, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjává választott versenyző. Persze minden elismerését és díját már ő sem tudná felsorolni, vallja be, ahogy azt is: a Szent Jupátos élményeire már nehezebben emlékszik. Elmosták őket a Vendée Globe kemény futamai.

A szárazföldi szennyeződések lekopnak

- Igyekszem néha kiszakadni az emberi társadalomból. Eleinte csak azért tettem, mert szerettem a tengert, szerettem a vitorlázást, a természetet. Később már teljesen tudatosan. És azért mentem egyedül, mert önmagammal akartam szembesülni, önmagammal lenni, és azokat a gondolatokat, azt a szellemet megélni, amit a természet közelségében, annak kiszolgáltatva az ember megél – próbál magyarázatot adni a szárazföldi világban gyökeret vert embernek a vízi világutazó. Mint mondja, ott az élet egészen más világ, más gondolatokat szül. Ha valaki szembesülni akar önmagával, erényeivel, gyengeségeivel, kérdéseivel és az arra keresett válaszokkal, akkor az egy igen jó közeg. - És túl azon, hogy minden vonzott, ami a versenyekhez kötött, minden alkalommal izgatottan készültem arra, hogy majd, amikor egyedül leszek, minden lekopik rólam. Lekopnak azok a szárazföldi szennyeződések, ami lehet az emberi kapcsolatokból, lehet a folyamatos zajterhelésből, a folyamatos fény- és effektterhelésből adódnak. Ebből kiszakadni és egyszer csak érezni, hogy én vagyok és elkezdeni gondolkodni azon, ki vagyok én – nagyszerű élmény. A teljesítmény, az óceán meglehetősen terhelt állapotba hozza az embert, és ez az állapot aztán felturbósodik azzal, hogy elkezd az ember önmagán gondolkozni. És nagyon érdekes válaszokat kap, egészen mást, mint amit a szárazföldön, a társadalomban valaha is fog valaki. Nem véletlenül találták ki a remeteséget sem, az is valami hasonló lehet. 

A nagy utazó megpihent

Fa Nándor azonban mára befejezte az utazást. Határozott világképe nem rendült meg az utolsó utazások során, mondhatni, mindent megkapott a víztől, ami számára fontos volt. 

- Tudomásul vettem, hogy ennyire vagyok képes, hogy ennyit tudhat meg az ember a létről. Küldetésként – hú de nagy szó  –, szóval feladatként, kíváncsiságból nem megyek, más dolgom meg nincs ott. 

A nagy utazó tehát ma már Velencén nézi a jóval kisebb vizet. -  Egészen kis gyerekkoromban kerültem ki, mert az volt a legközelebbi víz Fehérvárhoz, és a víz vonzott. Eleinte csak mint strandoló jöttem, aztán később egyre többféle módon. Még tizenéves voltam, amikor bekapcsolódtam a kajak-kenu életbe, mint sportoló, aztán kenus. És az egész fiatalkoromat a Velencei-tónál töltöttem. Persze utaztunk-versenyeztünk a Dunán, máshol is, később vitorlázó lettem a Balatonon, a tengeren, de alapvetően nekem az ifjúságom helyszíne a Velencei-tó volt. És én azért élek a Velencei-tó partján fehérvári létemre, mert nekem azt a világot adja, amit gyerekkoromban megtanultam, megszoktam. Azt a meghittséget, családiasságot, otthonérzetet, ami nekem fontos. A Velencei-tó látványa, környezete, az egész - ha úgy tetszik - kisugárzása felém, ezt a fajta otthonérzetet és biztonságérzetet sugallja. Számomra két víz létezik, ami fontos, ami az életem szerves része: a Velencei-tó és az óceán. Mindegyik mást jelent nekem. Nagyon mást, drámai módon mást.

Bensőséges csapatmunka volt

Abban pedig megegyezünk: óriási kegyelem volt számára az élettől, hogy minden körülmény „arra játszott”, hogy meg tudja élni az álmait. - Soha nem kellett nekem a környezetemben ebbe az irányba treníroznom senkit. Akivel én együtt dolgoztam, akár a családomban, akár családon kívül, - sokakkal dolgoztam már együtt a hazaiakkal, külföldiekkel egyaránt -, mindig nagyon bensőséges csapatmunkaként éltem meg. Ahogy szerintem a többiek is, mert azt láttam, mindenki önkifejezésnek tekintette a közös munkát. Soha senki részéről nem volt ez áldozat. Nagyon sokat dolgoztak, küzdöttek, de mindenki örömmel, élvezettel tette. Valahogy mindenki profitált belőle valamit.

A velencei-tavi hajózás persze közel sincs azon a szinten, amit a profi versenyzők megszoktak. A helyi hajózás nagyon szerényen van kiaknázva, mondja, de gyorsan hozzáteszi: ez így van jól. - Én azért szurkolok, hogy ez így maradjon. Nem kell mindent turistaparadicsommá tenni. Az a jó, hogy vannak még ilyen kis gyöngyszemek, nyugalomközpontok a világban - ezt ne tegyük már tönkre! Szóval azt mondom, hála a jó égnek, nincs kiaknázva, és ha én valamire vágyom, az az, hogy a jövő fejlesztései maradjanak helyes mértékűek! 

 

Spirit of Hungary
Fa Nándor életében több fontos hajó is megfordult: a Szent Jupát, az Alba Regia, a Budapest, majd a Spirit of Hungary fedélzetén szelte a habokat. Mint mondja, mindegyiknek a sorsát nyomon követte, követi. 
- A Spirit of Hungary-t egy belga vitorlázza majd. Sokakat érdekelt, végül csak ennek a fiúnak adtam oda. Azt a fajta irányultságot, célt és eszközrendszert láttam benne, amiről azt gondoltam, hogy méltó folytatása lesz a hajó életének. Különösen nem ragaszkodom a hajóimhoz. Ha lejárt az idejük, elengedem őket, mégis fontos számomra, hogy tudjam, mi történik velük – mesél a jó gazda gondosságával múltjának hajóiról Fa Nándor. A legelső hajója az Alba Regia volt, s mint mondja, jelenleg Ausztráliában van, és még vitorláznak vele. Tanítanak vele, iskolahajó lett belőle. Broomstick lett a neve később, ami nemes egyszerűséggel Seprűnyelet jelent - de hogy miért, azt nem tudni. 
A Budapesttel tervezője és első gazdája egy transz-atlanti versenyt ment, utána eladta. Később három földkörüli utat ment, mindet egy francia versenyzővel. Később azonban szomorú véget ért a hajó sorsa: 2017-ben kiégett, elpusztult. Kábítószer-csempészésre akarták használni.  - Gyűlölöm a gondolatot is, hogy ez a hajóm így pusztult el. De még mindig inkább így, minthogy aktív maradt volna ezen az úton, s hordja a kábítószert Latin-Amerikából Észak-Amerikába – mondja zaklatottsággal a hangjában Fa Nándor.