Keresés


Kulturális, idegenforgalmi, gasztronómiai, gazdasági magazin
Hirdetés

A magazin letölthető változata




Az ingyenes Velencei-tó Magazin legújabb számát megtalálják a Tourinform irodáiban, a tó térségi szállodákban és a különböző vendéglátóhelyeken.

Korábbi lapszámaink

VELMA rövid hírek


Hirdetés

Futásból a kulturális helyi közéletbe

A Velencei-tavi Futó Egyesülettel kezdődött minden. Hornok Róbert ezzel a még kiforratlan, gyakorlatilag koncepció nélküli tömörüléssel igyekezett tenni valamit a helyért, ahol él. Azóta már többen is vannak, akik hasonló értékrend mentén ugyanazt akarják: segítségükkel a térség kulturális palettájára új szín került.

Koncepció (nélkül)
– Úgy szoktam jellemezni a kezdeti egyesületet, hogy terv és koncepció nélkül működött – csak úgy. Nem tudtam, hogy néz ki egy egyesület, csak az volt a cél, hogy elinduljunk, és szervezeti formában működjünk. Az az egyesület közel 1 évig működött, szemétszedős futásokat szerveztünk. Az első „plogging”-on* először húszan vettek részt, a következőn negyvenen, majd nyolcvanan – tehát már kisebb tömeg gyűlt össze – emlékezik vissza a kezdetekre Hornok Róbert. A fiatalember akkor még csak annyit tudott, hogy valamit tenni szeretne… Ám, mivel az a bizonyos kezdeti szervezet „csak” futóegyesület volt, korlátozottak voltak a forrásszerzési lehetőségeik – nem tudtak túl sok mindenre pályázni, és ez megnehezítette számos, további ötlet, elképzelés megvalósítását. Így bővült futás sporttá, majd kiegészült a kultúrával – végül létrejött a Velencei-tavi Sportért és Kultúráért Egyesület. – Sokkal több lehetőségünk lett ezáltal, s noha eddig nem voltunk még túl sikeresek a pályázatokon, de nem adjuk fel! Helyi pályázatokat nyertünk már, ami azért nagy dolog, és a kisebb sikereknek is nagyon örülünk – teszi hozzá.

Böjte Csaba előadása nagy siker volt 2022-ben

Álmom, hogy a régiónak is
Róbert Békés megyéből, Körösladányból származik, tizennégy éve költözött Gárdonyba. – Rengeteget kaptam a térségtől, hálás vagyok azért, amit kaptam és azoknak, akiktől kaptam. Ezek az emberek és a térség „nem akart” nekem adni, hanem egyszerűen kaptam. Ezt szeretném visszaadni. Azt gondolom, azáltal adok vissza valamit, hogy olyan programokat szervezek, ami jó a térségnek és a térségben élőknek. Sőt, az az álmom, hogy nem csak a térségnek, hanem egyszer majd a régiónak is. Remélem, egyre nagyobbak leszünk, és egyre messzebb juthatunk el: tele vagyunk ötletekkel, tervekkel, hiszek magunkban! Van néhány olyan egyesületi tag, akik ezt hasonlóképpen érzik. Olyan sok energiánk van, hogy akár még házakat is meg tudnánk így együtt mozdítani – meséli erős tettvágyukról a fiatalember, aki, mint mondja, folyamatosan azon gondolkodik, milyen terveket, hogyan valósítsanak meg. Az eddigi eredményeik is előre mutatóak: – Az egyesület legnagyobb vállalása a KultFészek rendezvénysorozat, ami a tapasztalatok szerint bevált, mondhatni, nagyon üt! Éger László barátommal, az egyesület tagjával együtt hoztuk létre ezt a projektet, mert arra gondoltunk, hogy olyan vendégeket hívunk Gárdonyba, akik még nem voltak, vagy már régen jártak nálunk, és országosan is ismert, elismert szakemberek, szaktekintélyek. Az első vendégünk Dr. Nógrádi György volt. Nagyon izgultam a rendezvény előtt… A második programunkra a Védett Társadalom Alapítvány érkezett, majd pedig Rákay Philip volt a vendégünk. Az eddigi események a Nemzedékek Házában leltek otthonra, ám ezután Böjte Csaba testvér előadását már az agárdi Csuka Csarnokban tartottuk, ahová 420 látogató érkezett. Ez rekord - látogatottságnak számított a KultFészek eddigi rövid történetében. Majd érkezett Dr. Csókay András, továbbá idén szeptemberben Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, novemberben pedig Pál Feri atyát vártuk.

Almási Kittire is sokan voltak kíváncsiak Gárdonyban. - Fotók: S. Töttő Rita/ Gárday Balázs

A KultFészek három alprojektje
Erre a programra láthatóan nagy igény van a térségben. Éppen ezért a KultFészek is „osztódott”, azaz három alprojektre tagozódott: – A KultFészek Talk Show beszélgetés műsorokat tartalmaz. A KultFészek Road Show a Gárdonyon kívüli eseményekre utal, ám ez még csak terv szinten létezik. A KultFészek Educatio pedig októberben kezdődött a Gárdonyi Általános Iskolában. A KultFészek Educatio keretein belül oktató-prevenciós jellegű témákról tartanak interaktív előadásokat hiteles szakemberek, s szervezetek a fiataloknak, diákoknak: a közösségi média előnyeiről-hátrányairól, a csíny és a bűncselekmény közötti határvonalról jogi aspektusban, állatvédelemről és természetesen a fogyatékkal élő embertársaink elfogadásáról. Reményeink szerint ezzel a programmal több térségi iskolába is eljutunk majd. Az álmainkat tehát lassan, de biztosan megvalósítjuk!

*1 angol kifejezés, a kocogás és a szemétszedés összekötésére vonatkozó tevékenységre használják