Keresés


Kulturális, idegenforgalmi, gasztronómiai, gazdasági magazin
Hirdetés

A magazin letölthető változata




Az ingyenes Velencei-tó Magazin legújabb számát megtalálják a Tourinform irodáiban, a tó térségi szállodákban és a különböző vendéglátóhelyeken.

Korábbi lapszámaink

VELMA rövid hírek


Hirdetés

Még ha nagyot is változott a világ… - Gulyás József, Velence első polgármestere múltról, jelenről

Velence első, a szabad önkormányzati választásokat követő polgármestere volt Gulyás József, aki azóta is a városra figyelő, de a közéletből már visszavonult lakos. Sok minden köszönhető neki iskolától kezdve templomon át utak, járdák építéséig. A volt polgármester mesélt a Velencei-tó magazinnak az önkormányzatiság kezdeteiről, Velence változásáról és arról is, hogyan működtek együtt a környékbeli polgármesterek. De elárulta azt is, ma kik azok, akik bearanyozzák a mindennapjait.

Ön Bodajkon született, s mielőtt várospolitikus lett, útépítő technikusként, a Székesfehérvári Közúti Igazgatóságon művezetőként és a kápolnásnyéki üzemmérnökség helyettes vezetőjeként is dolgozott. Hogy jött az életébe a politika, és hogyan került Velencére?
– 1966-ban a Jáky József Útépítő Technikum elvégzése majd a sorkatonai szolgálat letöltése után a székesfehérvári Közúti Igazgatóság kápolnásnyéki üzem mérnökségéhez kerültem, ahol – egyetlen munkahelyemként – 2010-ig, nyugdíjazásomig dolgoztam. 1970-ben költöztünk feleségemmel Velencére. Nagyszerű emberek segítették pályafutásomat, akik megtanították az útfenntartás minden csínját-bínját, ahogy az élet íratlan szabályait is. Szeretettel és hálával gondolok rájuk. Mindig összetartó, kitűnő munkatársakkal dolgozhattam együtt; többek között Balsay Istvánnal, Székesfehérvár későbbi polgármesterével is, jó barátság alakult ki közöttünk, és a régi barátságot nem fogja a rozsda, szoktuk mondogatni. Az 1990-es első szabad választások közeledtével egyre több velencei ismerősöm biztatott, hogy független jelöltként induljak Velencén a polgármesteri tisztségért. Ekkor már két évtizede éltünk Velencén. Magam és szélesebb családom sem volt az állampárt tagja, így pártonkívüli függetlenségem, vezetői tapasztalatom, a különböző intézményvezetőkkel való kapcsolatom, helyismeretem és csapatban való gondolkodásom lehetett az oka annak, hogy alkalmasnak véltek e feladatra. A szabadság felvillanó, örömteli lehetőségé mellett ekkoriban szélsőséges vélemények is elhangzottak a jövőre nézvést, és egyfajta bizonytalanságérzet is uralkodott az emberekben. A célom az volt, hogy a közös célok és értékek megfogalmazása után együttműködésen és igazi csapatmunkán alapuló, biztonságot nyújtó önkormányzatiság jöhessen létre, úgy, hogy az Velence fejlődését szolgálja mindenek felett. A velenceiek végül a választásokon nekem szavaztak bizalmat, s a polgármesteri tisztséget 1994-ig, társadalmi megbízatásban – tiszteletdíjas polgármesterként – töltöttem be.

– Velencére költözésekor milyen volt a település?
– Velencére kerülve nyugodt, szép környezet és sok barátságos ember fogadott. Természetesen nyaranta sok ezer pihenni-szórakozni vágyó ember érkezett a strandokra és persze a nyaralókba, pezsgett az élet, tele volt a Gödör nevű halászcsárda, a Lidó, amely zenés vendéglőként működött, és a focicsapat mérkőzésein is kint volt a fél falu. Bence-hegy akkor még leginkább pincéknek, présházaknak adott otthont, és Velencefürdőn is csak elvétve éltek állandó lakosok. Újtelep mai utcái közül is jóné hányat ekkor parcelláztak ki lakóingatlanok számára, és bizony a mi kertünk végében is még őzek és nyulak legelésztek ugrándoztak az 1970-es évek elején. A velenceiek helyben vagy a tó környékén dolgoztak, esetleg Fehérvárra ingáztak – a Budapestre ingázás még nem volt jellemző. Szeptembertől aztán elült a nyári nyüzsgés és egy nyugodt, békés falu volt Velence, amelyet csak az különböztetett meg a többi, hasonló nagyságú magyarországi falutól, hogy páratlanul szép volt természeti környezete: a tó vizének változásai, a Velenceihegység erdei, az akkor még létező nagy tóparti rétek látványa igazán megkapó volt.

– Akkor még egy közigazgatási terület alatt álltak a környező települések, s Velence egy nagyközségként volt ezeknek a része. Mennyiben volt jó vagy rossz ez a rendszer? Manapság lenne létjogosultsága hasonlónak?
– Velence nagyközség volt, vagyis a környékbeli települések egy része – Sukoró, Nadap és Kápolnásnyék – hozzá tartozott. 1990 után a nagy változás, amellyel szembe kellett nézni, és amelyet meg kellett oldani, az volt, hogy e falvak leváltak Velencérol, és önálló önkormányzatokat alapítottak. Ez viszont együtt járt a nagyközség vagyonának megosztásával is, ekkor került például a tanuszodás nagy iskola Kápolnásnyékhez, Velencén pedig csak a második világháború előtt épült, két tantermes kisiskolák maradtak. Természetesen nem volt egyszerű ezeket a döntéseket meghozni, de úgy gondolom, a társközségek egykori polgármestereinek nevében is mondhatom, hogy végül sikerült egyeztetni az érdekeket. Ami pedig az önállóságot illeti: legyen csak önálló minden település ma is, hiszen a helyiek tudják a legjobban, mire van szükségük, és a helyi öntudat és az önrendelkezés joga mindig is fontos része egy közösség önértékelésének, összetartásának. De fontos látni, hogy a települési önkormányzatoknak képesnek kell lenniük arra is, hogy közösen, összefogva képviseljék a Velencei-tó és az itt élők érdekeit is.

– 2015-ben megkapta a Velencéért Emlékérmet, mint a város első polgármestere. 1990-ben, az első szabad önkormányzati választáskor került a közéletbe. Sok nehézség adódhatott akkor az önállóvá váló önkormányzatiság idején. Meg kellett küzdeni azzal, hogy addig egy kalapból finanszírozták a környék projektjeit és azzal is, hogy megfelelő lehetőségeket teremtsenek a történelemre való emlékezésre. Miket emelne ki polgármestersége idejeéből?
– Amit elsőként kiemelnék az az, hogy a társközségek közötti vagyonmegosztás olyan korrekt módon sikerült, hogy az önállósodó települések ekkor jobb viszonyba kerültek egymással, mint amikor még hivatalból össze voltak kapcsolva. Emellett az egész országot alapjaiban érintő, nagy gazdasági-társadalmi átalakulás idején, amikor még természetesen nem álltak rendelkezésre Európai Uniós és egyéb források sem, számos infrastrukturális problémát kellett megoldanunk. Ezek mellett valóban fontosak voltak azok az intézkedések is, amelyek szimbolikus jelentőségűek voltak: a történelmi emlékezet megtartását, az elődök iránti tisztelet kifejezését, az egyházak és a civil szervezetek iránti megbecsülést, a nyilvánosságot, a sajtószabadságot kívánták elősegíteni. A demokráciát tanulni kell, és a nyílt és őszinte közélet megteremtése az egyik legfontosabb cél volt. Polgármesterségem négy éve alatt hat minisztert fogadhattam Velencén, s ez mind Velence fejlődése érdekében történt. Az 1990 és 1994 között megvalósított feladatok közül csak néhányat említve: Ófaluban négy tantermes, tornatermes iskola építése, Újtelepen új katolikus templom építésének elősegítése, a baptista imaház felépítésének támogatása, utak, járdák, parkolók építése. Sor került a falu központjában a Hősök Parkja kialakítására, kopjafák, emlékművek létesítésére – a mai napig ez az önkormányzati ünnepségek fő színtere –, a katonatemető felújítására – nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül az idegen földben elesettek kegyeleti jogainak tiszteletben tartásával. Új fejlemény volt nemzeti ünnepeink méltó megünneplése az egyházakkal karöltve, Velence címerének és zászlajának megterveztetése, a közösségért kiemelkedő szerepet vállaló velenceiek kitüntetéseinek megalkotása, ingyenes, minden háztartásba eljutó helyi újság létrehozása, országos jelentőségű művészeti rendezvények, mint a Velencei Biennálé és sportesemények, akárcsak az Ultratriathlon befogadása, támogatása, a Bence-hegyi Orbán-napi ünnepségek kibővítése. Ez utóbbit, mint „az üdülő lakosság az őslakosság leghűbb szövetségese” jeligével valósítottuk meg. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom: a rendszerváltás után Velence jó startot vett.

– Mit lát ön most – hiszen azóta is velencei lakos –, hogyan változott Velence?
– Nagyot változott a világ az elmúlt majdnem három évtizedben… Velence lakosságának létszáma ez idő alatt a duplájára nőtt, a település pedig tovább épült, szépült. Ami örömömre nem változott: amikor alkalmanként óvodába-iskolába viszem unokáimat, látom, hogy a gyerekeket ugyanolyan gondoskodó szeretet veszi körül, mint az én időmben. Büszke lehet mindenki, aki velenceinek mondhatja magát.


Meglátogattuk Gulyás Józsefet otthonában - kezében "hobbija" és annak eredményei - Fotók: Kőmíves András

– A Velencei-tó környéki települések gyakorlatilag „összenőtek”, szinte szerves részei egymásnak. Miként vélekedik a környékről ma, akár a turizmusra, akár a gazdaságra gondolunk?
– Velencéről nem lehet a Velencei-tó figyelembevétele nélkül gondolkodni. A Velencei-tó kiemelt jelentőséggel bír, bármilyen kérdésről, tervezett fejlesztésről is legyen szó. Ezt mi a kezdetekkor is így láttuk. A Velencei-tó környéki polgármesterek – Gárdonyban Bori Sándor, Kápolnásnyéken Somorai Béla, Nadapon Molnár István, Sukorón Molnár Ferenc, Pákozdon Hegedüs Sándor – erős szövetségben, összetartva képviseltük, jobbára eredményesen térségünket. Az 1990-es évek első felében például a maihoz hasonló vízhiány veszélyeztette a Velencei-tavat. Azonban a bajt időben észlelve, minden illetékes fórumot közösen megjárva, rengeteg tárgyalás után, a Velencei-tó vízpótlásának szükségességét elsőrendű fontosságú ügyként képviselve sikerült elérnünk, hogy meginduljon a vízpótlás, és a Velencei-tó ismét megszokott fényében tündököljön. Úgy gondolom tehát, minden gazdasági, turisztikai, infrastrukturális jellegű fejlesztésnek szem előtt kell tartania a közjót és a természet jogát is, mert bizony már hamar negatív következményekkel jár az, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk. Tehát: hajrá, mostani polgármesterek! – mondhatnám biztatóan.

– Mi történt önnel a hivatali ideje letöltése után?
– 1994-tol a törvényi szabályozás megváltozása miatt már csak főállású polgármesterként lehetett betölteni a településvezetői pozíciót, én pedig a szakmámat választottam, nem indultam újra a választásokon. Mivel társadalmi tisztségben láttam el polgármesteri feladatom, zökkenőmentesen folytattam tovább a munkám a kápolnásnyéki üzemmérnökségen. Munkámból kifolyólag is nyugdíjba vonulásomig tartottam a kapcsolatot a megye észak-keleti régiójába tartozó polgármesterekkel, és ha lehetett, segítettem is őket a települések közlekedési gondjainak leküzdésében.

– Manapság mivel tölti az idejét?
– Idővel, az élet rendje szerint ketten maradtunk a velencei családi házban szeretett feleségemmel, akivel immár 52. éve élünk együtt. Napjainkat a négy unoka: Aliz, Lenke és Kitti kisasszonyok és Jakab úraranyozzák be. Hobbiként a gyerekkorom óta folytatott postagalamb-versenyzést tartottam meg; és ez már így is marad, amíg a Teremtő megengedi.