Keresés


Kulturális, idegenforgalmi, gasztronómiai, gazdasági magazin
Hirdetés

A magazin letölthető változata




Az ingyenes Velencei-tó Magazin legújabb számát megtalálják a Tourinform irodáiban, a tó térségi szállodákban és a különböző vendéglátóhelyeken.

Korábbi lapszámaink

VELMA rövid hírek


Hirdetés

Sportból hozott muníció - Kapócs Anikó olimpikon átevezi magát az élet nehézségein

Igazán természetközeli, a szó jó és pozitív értelmében is munkáscsaládból származik Kapócs Anikó, aki a Velencei-tótól indult s két Olimpiáig is eljutott. Élete és eredményei a legjobb példák arra, hogy a nehézségeket ne kudarcként éljük meg, hanem olyan hajtóerőként, amely munícióként szolgálhat egy életen át. Anikó ma is Velencén él, gyerekeknek, felnőtteknek segít a testi-lelki fejlődésben, és persze az evezés sem maradhat ki az életéből.

Egy életen át meghatározó tényező egy sportoló életében az, amikor kijut az Olimpiára. Már maga az odavezető út is minden fiatal és prosportoló számára rögös, az pedig, hogy utána valaki hogyan tud profitálni a sportmúltjából, újabb izgalmas kérdés. Kapócs Anikó evezős olimpikon is olyan személyiség, aki tudatosan építkezett abból a gazdag tapasztalásból, melyet választott szakága adott számára. Anikó azonban nem csak, hogy a Velencei-tótól indult, de attól valójában soha el nem szakadt. Ma is rendszeresen lejár evezni a tóra – meséli a Velencei-tó magazinnak. – Születésem óta Velencén élek, a Velencei-tavon pedig 16 éven keresztül aktívan sportoltam. Evezősként – mint az ifjúsági, majd a felnőtt válogatott tagja – két Olimpián és több világbajnokságon képviseltem a magyar színeket. A sport iránti szeretetem kitörölhetetlenül belém ivódott – mondja Anikó, hozzátéve, hogy számára a mozgás napi szinten ad örömet, teljességet a mindennapokhoz.

Kapócs Anikó ma is a Velencei-tónál él, itt találta meg élete második hivatását is - Fotók: Kőmíves András

A természet szeretetét otthonról hozta
– Édesanyám Sukoróról, édesapám Perkátáról költözött ide a 40-es, illetve a 60-as években, és ők már itt, Velencén találkoztak. Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb a családban. Ide jártam általános iskolába, gimnáziumba pedig Székesfehérvárra. Szüleim mezőgazdasággal és fuvarozással foglalkoztak. A 80-as évek közepre szinte egyedüli család voltunk a környéken, akiknek teheneik, lovaik voltak – meséli dióhéjban élete fontos kezdeteit Anikó, azért, mert – mint mondja –, mintaként átörökölte szüleitől a föld szeretetét, annak megbecsülését, a természet tiszteletben tartását, a természeti kincsek átmentését. – Családommal ma is magunk termeljük meg a számunkra szükséges zöldségek, gyümölcsök nagy részét.

Megtalálta magát
A tóparti család életében szinte természetes volt, hogy ha sportról van szó, akkor az valamilyen formában kötődik vízhez: – Nővérem kezdett el evezni, ő vitt le az agárdi VVSI-be, akkor 13 éves voltam. Egy befogadó közösségbe kerültem, melyben magamra találtam, megszerettem az evezést, és egy életre szóló szerelemmé vált számomra. S még ha hosszú évek ki is maradtak Anikó életében az evezés terén, a sport iránti vonzódás abszolút kitörölhetetlenül benne maradt. És mindig, újra s újra evezőt ragadott. A kezdetekkor azonban számára nem volt olyan egyszerű az edzéssel járó munka, mint sok más gyereknek. - Három dolgot kellett egyeztetnem: a sportot, a tanulást és a szüleimnek való segítséget. Az állatok gondozásából, a mezőgazdasági munkákból ugyanis épp úgy ki kellett vennem a részemet, mint korábban, ám ezt nem kényszerből tettem, számomra ez volt a természetes. Az edzőm tett is egy megjegyzést serdülő koromban, hogy hát igen, ez a kislány vihetné többre, de olyan ritkán jár edzésre. Tény, nekem otthon is volt feladatom, kevesebbszer jelentem meg az edzésen, mint mások. De azért mondhatom, így is rendesen edzettem, amikor csak tehettem biciklivel jártam át edzésekre Agárdra, vagy az északi evezős pályára, és a mezőgazdasági teendők is erős fizikai munkával jártak, ez pedig mind csak növelte a sportteljesítményemet.

Harc vidék és főváros között
1987-et írunk, ekkor már a felnőtt válogatott tagjaként lapátolta magát előre a vízben, célként lebegett előtte a következő Olimpia. – A budapesti kontra vidéki egyesületek harca nagyon éles volt abban az időben. Ebből fakadtak az akkori nehézségek is. Én voltam az ötödik legjobb ’87-ben, helyettem mégis egy olyan lányt akartak betenni olimpiai tartaléknak, aki egy pesti egyesület versenyzője volt. Engem, „vidékit” szinte le is írtak. Ez a számomra igazságtalanul meghozott döntés oly mértékben felvértezett engem, hogy a kemény téli alapozó edzések után tavaszra nem csak visszaszereztem a pozíciómat, de a harmadik legjobb lettem a válogatón.
Biztos lett tehát a helye az Olimpián. Anikó azóta is gondolkozik azon, vajon, ha őt választották volna meg már a legelején olimpiai tartaléknak, akkor, hogy alakul a jövő? – Megeshet, ha nem ’szívom fel’ így magam, akkor nem kerülök be az olimpiai négypár evezős hajóba. Nagyon kemény jel volt nekem ez az életben, sokszor eszembe jut ez a helyzet. Ilyenkor mindig arra gondolok, valójában a kudarcok és a nehézségek sok lehetőséget tartogatnak az ember számára. A továbblépés képessége, a célra való összpontosítás pedig komoly energiákat mozgósíthat az emberben – vallja Anikó.

Az Olimpián és azon túl
Az 1988-as szöuli Olimpia hatalmas élmény volt, meséli Anikó, aki olyan időben került ki a sportversenyek csúcsára, amikor talán először puhult az orosz és az amerikai fél politikai ellenségeskedése. – Fantasztikus élmény volt! Négyen ültünk egy hajóban, és mindannyian ugyan azért a célért húztunk, minél előrébb kerülni a mezőnyben. Végül is nyolcadik helyezést sikerült „összelapátolni”. A következő versenyszezonnak már úgy álltam neki, hogy még jobb szeretnék lenni, többet akarok kihozni magamból. Csapattársammal négy éven keresztül egy hajóban ülve harcoltuk ki magunknak a világbajnokságokon és a barcelonai Olimpián való indulás jogát. Mindamellett, hogy embert próbáló kemény munka volt, egyben kaland is, amelyre most sok év távlatából visszanézve is örömmel gondolok. A mindennapi edzések, versenyek, sikerek és bukások megtanítottak minket kitartóan dolgozni. Megtanultunk felelősséget vállalni magunkért, egymásért, a minket szolgáló eszközökért és a körülöttünk levő természetért – elemzi a történteket a volt sportoló.
A fiatal lánynak ebben az időben nagyon sok mindennel meg kellett küzdenie a sportéletben. A vidéki szorgalmas élet, a becsületesség, a valódi munkával szerzett elismerések olyan alapvető értékeket jelentettek számára, amelyek mind támogatták őt a sport világában. - A ’93-as világbajnokságon még indultam, de azt az évet már úgy versenyeztem végig, hogy tudtam: be fogom fejezni sportpályafutásomat – emlékezik vissza Anikó, aki akkor, 26 évesen azt érezte: a sok energiát, melyet addig a sportba fektetett, szeretné más célokra fordítani. – Először edzőként dolgoztam, majd a természetgyógyászat felé vettem az irányt. Ma is ezen az úton haladok, ez tölti ki az életemet.

Sokat adott a sport
– Szívósabbá, kitartóbbá, küzdeni tudóbbá válik az ember az élet nehéz dolgaival szemben – mondja Anikó, amikor azt kérdezem, mit tudott profitálni a sportból a későbbi élete folyamán. A másik pedig, hogy a sport egy életminta, melyet át lehet adni a gyermekeinknek, unokáinknak, és hatással van a környezetünkre is. – Mozgásfejlesztéssel is foglalkozom, és egyik fontos célom átadni a mozgás szeretetét a gyerekeknek. Ahogy látom, nagyon nagy szükségük van rá a mai konzolvilágban. A fiatal korban elkezdett sport ugyanis nem kevesebb, mint egészségügyi befektetés. A mostani világban nehéz távol tartani gyermekeinket a rájuk leselkedő veszélyektől, mint a drog, alkohol, dohányzás, internetfüggőség – a sport azonban erre is megfelelő alternatívát nyújt, hiszen előnyös fizikai hatások mellett lényeges érzelmi többletet is ad: növeli az önbizalmat, az elégedettség érzését, fejleszti a stressztűrő képességet. A közösséghez való tartozás pedig jótékony lelki hatással van a gyerekekre.

Tóparti élet
Anikó családjával ma is nagyon szeret a Velencei-tónál élni. S noha sok minden változott, ma sem élne máshol. – Ide köt minden – mondja. S mint amolyan igazi sportos család ennek a vidéknek a természet adta minden adottságát és lehetőséget kihasználják. – Rendszeresen biciklizünk a tó körül, melynek látványa mindig jó érzéssel tölt el minket. Télen a hegyekben futunk, nyáron a tavon evezünk, vagy úszunk. Csodálatos itt élni!

 

Kapócs Anikó ma masters versenyzőként indul hazai és nemzetközi versenyeken. Részt vett 2019-ben velencei-tavi evezős masters világbajnokságon, ahol háromszor szerzett első helyet. A Velencei-tavi és Balatoni Evezős és Vitorlás Sportegyesület szakosztályvezetője társadalmi munkában. „Ebben tudom továbbra is kifejezni, kiélni a sport iránti szeretetemet. Egyesületünkben utánpótlás és masters versenyzők vannak, melyek munkáját szakképzett edzők irányítják. Nap mint nap vízre szállunk a Velencei-tavon, célunk pedig az utánpótlás bővítése.” Az egyesület színeiben versenyez lánya, Nagy Zsófia is, aki ifjúsági válogatottként egyre komolyabb eredményeket ér el. „A sportmúltamból hozott tapasztalataimmal, szakedzői tudásommal igyekszem támogatni abban, hogy kihozhassa magából az adottságai maximumát.”