Az operán is túl - Rezsnyák Róbert, aki egy lapra tett fel mindent

Részletek

Portré

2022. július 06. szerda, 09:30

Selymes baritonja Mozart, Donizetti és Rossini háromszögében érzi legjobban magát. Rezsnyák Róbert operaénekes, e bariton gazdája pedig a Velencei-tónál. Igazi dunántúli ember, vélekedik magáról, s elmeséli a Velencei-tó magazinnak, mi vezette őt és családját erre a vidékre, s milyen, az operától kicsit távol eső szívbéli projekttel készül mostanában – akár a környékbeli közönségnek is.

Egy apró, féltenyérnyi gramofon figurát tesz az asztalra, amikor megérkezik. Ez az ősrégi, ámde formájában felülmúlhatatlan, és épp ezért örökérvényű szépséget hordozó eszköz különös jelentőséggel bír Rezsnyák Róbert operaénekes életében. Mert noha ez itt csak egy ceruzafaragó – mondja –, de a Gramofon Big Band, amely az opera mellett Róbert számára „szívszerelem” projekt, a következő időszak nagy reménye lesz. De erről később. Nagycsaláddal, igazi zenészfamíliában él Róbert a Velenceitónál feleségével, Csillával. – 14 éves nagyfiam, Rudolf Sebestyén ugyan nem zenél hangszeren, de filmmel és vágással szívesen foglalkozik. A 12 éves lányom, Helga Theodóra fuvolázik, 10 éves lányom, Emma Klára fagottozik, hét éves kisfiam, Vilmos György pedig ütő szakra jár a zeneiskolában – sorolja, s a kérdésre, hogy mikor lesz ebből nagy családi zenekar, most még nevet. De látom a szemében, hogy azt gondolja: az ötlet nem is olyan rossz.

Rezsnyák Róbert a Velencei-tónál találta meg az otthonát. – Fotó: S. Töttő Rita

Genetikai indíttatás
A zenei indíttatás Róbert életében igencsak távolra nyúlik vissza, amelyben örökletes tényező is felsejlik a múltból:
– Dédnagyanyámnak van zenei diplomája. Neki még 1910 környékén a fiatal Kodály Zoltán, Kacsóh Pongrác, Weiner Leó írta alá úgy a zenei diplomáját, amilyenhez hasonló látható a Hermann László Zeneiskola portáján ma is kiakasztva. Anyai nagyapám édesapja pedig kántortanító volt. Ők tehát azok, akikre visszaeredeztetem a muzikális vonalat, de inkább csak genetikai szinten. Alapvetően azonban a fő motiváció ott körvonalazódott, amikor tanulmányaim eredményein látszott, hogy az adottságaim ebbe az irányba tereltek – emlékezik zenei útjának kezdeteire Róbert, aki Székesfehérváron, az akkori József Attila Gimnáziumba járt, amely tanulmányai utolsó évében lett újra Ciszterci Szent István Gimnázium. – Középiskolai éveim elején kezdtem gitározni is. Mondtam a szüleimnek, hogy vagy dobolok, vagy gitározom – választhatnak… Mohai Tamás gitáros tanítványa lettem, s közben minden pénteken jártam a diákszínpad próbáira. Ez volt számomra a hét csúcspontja! Érettségi idején pedig megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy ha lehet, akkor én zenével szeretnék foglalkozni. Addigra kiderült, emellett van hangom is, hiszen két katolikus rock and roll zenekarban énekeltem, zenéltem. Végül a klasszikus zene irányába indultam el, azt gondoltam, ez lesz az a vonal, ahol labdába tudok rúgni. Marosvári Péternél kezdtem el tanulni 1994-ben a Hermann konzijában, ahol (az azóta sajnos elhunyt – a szerk.) Horányi Ottilia oktatott számos tantárgyat.

Mindent egy lapra
Róbert ekkor úgy gondolta, mindent egy lapra tesz fel: ha felveszik zenei képzésre, akkor folytatja, ha nem… akkor „nem tudom, mi lesz” – fogalmazott. Nem gyártott tehát alternatívákat az életre, 1998-ban felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, valamint Győrbe, Debrecenbe és Szegedre is. És persze felvették a Zeneakadémiára, ahol a Keönch Boldizsár vezette magánének-művésztanár szakon, valamint Kovalik Balázs operaénekes szakán diplomázott. – Fontos és jelentős tanáraim voltak, akik közül
szeretném még kiemelni Somlai Anitát, aki nagyon sokat segített – teszi hozzá. Innen pedig egyenes út vezetett a színpadig, Rossini, Mozart, Donizetti, Puccini operái kellős közepébe. – Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindenhová hívtak – mondja.
– A legelső feladatok egyike, melyre szívesen visszaemlékszem, Rossini Hamupipőkejében – a La Cenerentola-ban – volt, Dandinit énekeltem Debrecenben. Ez talán énektechnikailag még nehezebb is volt, mint Rossini Figaroja, merthogy később, elénekeltem a Figarot is Szegeden. Majd Mozart Figaro házasságában a grófot – sorolja az emlékeket, amelyek később persze javában bővültek: Donizetti, Puccini, Bizett, Strauss, Verdi, Ránki György, Goldmark és Erkel operái mellett olyan Mozart főszerepek is bekerültek a repertoárjába, mint a Guglielmo vagy a Papageno – a Magyar Állami Operaházban és a Madách színpadán is. Főállását azóta – 12 éve - a Magyar Rádió Énekkarában találta meg, de részt vett számos külföldi, határmenti turnén is. Hangfaji kirándulásra is volt módja, meséli. – Sosem hittem volna, hogy egyszer például eléneklem Strauss Denevérjében Eisenstein tenor szólamát. Én ugyanis, mint magas bariton, nem gondoltam rá, hiszen a bariton főszerepre hívtak meg előénekelni. De Ókovács Szilveszter a nézőtéren azt mondta, megpróbálhatnám Eisensteint. S noha hitetlenkedtem, mégis jól ment – emlékezik Róbert színpadi élményeire.

Strausss Denevérjében - izgalmas kihívások hazai vizeken. – Fotó: Nánási Tamás

Nem járja bőrönddel a világot
Mégsem vált belőle „utazóénekes”, s azt is elmeséli, miért: – Idejekorán rájöttem, nem az az énekes vagyok, aki bőrönddel fogja járni a világot, és egyik héten itt, másik héten ott vagyok, így „se kutyám, se macskám” nem lehet. Ez nem az én világom. Mondhatom, inkább Papageno alkat vagyok, ’aki az életet vidáman, harsányan éli’ fajta. Nagycsaládra készültünk a feleségemmel, amikor megismerkedtünk egy keresztény zenei énekegyüttesben, a Continental Singersben. Ezért is költöztünk Agárdra. Amikor ugyanis azon gondolkoztunk, hogy milyen irányba indítsuk az életünket, akkor felmerült: néhány évet itt, néhányat ott töltünk, utazunk vagy letelepszünk valahol. S noha kipróbáltam az előbbit is, de csak azért, hogy tudjam, nem fog hiányozni. Megegyeztünk, hogy nem ezt az utat választjuk. Az volt a cél, hogy legyen otthonunk, legyen a gyerekeinknek gyökere, ismerjék a nagyszüleiket, legyen egy hely, ahol felnőnek, kapcsolataik, barátaik lehetnek, ahogy nekünk is. Az utazással teli élet ugyan színes és gazdag lehet, de eljön az idő, amikor már csak emlék, nem több. A család viszont állandó érték. Dunántúli ember vagyok, erre rájöttem külföldi útjaimon, az Alföldön és hegyek között is – teszi hozzá. A Velencei-tó pedig mindig ott volt életük perifériáján, hiszen felesége családjának itt volt nyaralója, Róbert pedig minden nyáron ide járt a szabadstrandra, télen pedig szánkózni Pákozdra. S egyszer csak lehetőségük adódott arra, hogy ide költözzenek – éltek is vele. – A Velencei-tónál azért jó élni, mert itt otthon érzem magam, sok élmény kötött ide mindkettőnket ideköltözésünkkor.

„Szívem csücske projekt”
Rezsnyák Róbert elsősorban operaénekesként aposztrofálja magát, hiszen fő vonala a klasszikus zene. – Mindezt nagyon szeretem, de van egy „szívem csücske projekt”, amivel úgy érzem, ha minden jól megy, egy másik irányban is elindulhatok. Ez a Gramofon Big Band, amely könnyed szórakoztató zenét ad elő – ennek megvalósításán fáradozom most – meséli, s elmondja, milyen sok munkát fektet bele: kutatómunkát végez a Színháztörténeti Múzeumban, órákon át kottaanyagok között keresgél, regényeket, dokumentum-köteteket olvas, hogy megalapozza a fellépéseket, melyekben lesz zene és történet is.
– Olyan önálló estet szeretnék, amellyel akár hosszú évtizedeken át lehet számolni, akár egy szál zongorával, akár egy kisebb zenekarral is. A kisebb fellépésektől az egészen nagy, meghatározó estekig, partikig minden belefér. S mint kiderül, ennek megvalósulása nem is a távoli jövő. Hasonló minőségi projektekre nagy az igény – így megeshet, hamarosan a Velencei-tó környékén is láthatjuk-hallhatjuk Róbertet, az operafellépéseken túl is. Merthogy tavaly, a Velencei-tavi Operafesztiválon a tóparton énekelt s mutatta meg hangját a közönségnek. Baritonját átölelte a tavi szél, s hírét vitte szerte a térségben.