A fát rostjával együtt szereti - Deszkaobjektek lelki és vizuális perspektívával – Bondor Csilla régi-új útjai

Részletek

Portré

2021. december 01. szerda, 10:47

A fát a maga természetességében, szálkáival, formáival, faktúrájával együtt szereti Bondor Csilla, aki képzőművészként már ezekkel a mintákkal, formákkal együtt – előre – látja az anyagból létrejövő kész alkotást. Egyszerű deszkalapokból perspektivikus 3D műveket alkot, melyeket ma már olajfestékkel derít. De soha nem annyira – mondja kápolnásnyéki műtermében a hollófekete hajú, mélyszemű művésznő –, hogy ne érvényesülhessen a természetes alapanyag.

Csónakok, ladikok „úsznak” a fehér falakon, s mintha csak a semmiből jönnének a deszkapallón fellépcsőző alakok Bondor Csilla műtermében. Pedig „csak” falra akasztott deszkaképeket látunk a redőnnyel árnyékolt terekben. Egy hangulatos régi kis házból alakíthatta ki magának ezt a műhellyel egybekötött lakot az alkotó, ahol reményei szerint számos tervezett projektjét megvalósíthatja. Művei természetessége, izgalmas és mégis megnyugtató hangulata kreativitása mellett a felhasznált anyagokból adódik. Csilla kesztyűt húz, dús ecsetet ragad, melynek nyomán a kékek, fehérek szinte csak úgy olvadnak fel a faanyagra a ladikok oldalán. Két helyen is láthatom közben a falépcsőkön felérkező alakot, hamar kiderül, a festményeken saját magát örökítette meg. Művei erőteljesen szimbolikusak, mégis nagyon személyesek, csipetnyi spirituális adalékkal. Az ember szinte segíteni akar a felcaplató embernek, nyújtaná a kezét a kép felé – hogy támogassa így is, úgy is. Lelkileg és vizuálisan is perspektivikus hatású művei már közel másfél évtizede mutatják számára az alkotás irányát.

Csilla fest - ilyenkor megszűnik körülötte a világ

Az anyag a művésztelepen kínálta magát
A kezdetekről Csilla így mesél: – Budapesten születtem, gyerekkorom óta imádtam rajzolni, és mindezt kiegészítette természet- és az állatimádatom. Épp ezért sokáig nem tudtam eldönteni, mi legyek, így biológia tagozatra mentem gimnáziumban. A rajzolást mégsem akartam abbahagyni, ezért később elmentem rajzfilmstúdióba dolgozni.
Onnantól hét évig ezzel foglalkoztam: kulcsfázis rajzolás, kevés animáció, háttérrajzolás töltötte ki a mindennapokat. 26 éves voltam, amikor éreztem, hogy nem akarom tovább rontani a szemem a 0.3-as rotringgal, így rajzszakkörre mentem. Hatalmas lapon álltunk neki a munkának, szénnel, és én úgy éreztem, mint aki kiszabadult a börtönéből. A Corvin rajziskola után a Dési Huber István Képzőművészeti Körbe mentem. Itt már úgynevezett hosszú beállításokkal dolgoztunk, ami azt jelentette, hogy
akkor három napig rajzoltunk egy témát. S mivel én hajlamos vagyok hirtelen feldobni dolgokat, majd nem befejezni, ezért nagyon jót tett nekem ez a lehetőség, a részletekbe való belefolyás. Jól jött az a lehetőség is, melyet Sárközi Róbert grafikusművész biztosított nekem, akinek felkészítőjére bejárhattam a Képzőművészeti Szakközépiskolába. Segítségével ismerhettem meg a klasszikus grafikai irányokat, mint a linóleummetszés, rézkarc, aqua tinta, litográfia, szita. Ezt követően, 2002-ben vettek fel a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára, diplomámat is e témában szereztem. Viszont közben szobrász férjem lett, ennek köszönhetően kerültem egy szobrász művésztelepre, ahol ráleltem a deszkára. Egyszerűen csak ki volt rakva egy darab deszka, és én abba beleláttam egy tájképet. Elkezdtem tussal felrajzolni, majd belekarcoltam és belefaragtam. Az volt az első ilyen típusú képem. Ebből készült pár, majd megláttam szüleimnél egy szép kis dézsát. Először csak meg akartam festeni, de-
akkor már ki is vágtam. Itt kezdődött a perspektivikus irány, a faanyag vágása, formálása, amit mai napig tartok. Sokféle hatás érte képzései alatt, a művészet számos iránya hatással volt rá. Mégis a faanyagból készült festmények készítése lett az útja: – Elsőben Konig József, másodikban Kocsis Imre festőművész lett a mesterem, o mondta, hogy szerinte nekem a deszkaművészet lesz az utam, ezt vigyem tovább. Nagy segítség volt ez nekem, s onnantól kezdve az iskolában engem szabadjára engedtek, barkácsolhattam, csiszolhattam kedvemre. Az iskolai kiállításra is már ilyeneket vittem.

Amikor kész egy deszkaobjekt, hátul rögzítést fúr bele, hogy felakasztható legyen

Csilla egyre nagyobb alkotásokban gondolkodott, egyre jobban faragta, csiszolta őket. Eleinte még a fa alaptónusait használta színekként, hiszen világosabb ott, ahol visszafarag, sötétebb, ahol nem. Ez monokrómabb irányvonal volt, majd a diplomamunkája
volt az első, ahol érezte a színek szükségességét. – Ekkor festettem rá először olajjal. De mindig úgy, hogy a deszka faktúráját, a fa szépségét sosem fedtem el vastag festékréteggel, fontos volt, hogy látszódjék. Egy szoba volt az installáció címe, melyben életnagyságú bútoralkotások kaptak helyet, melyeket ha megfelelő módon tett fel a falra, perspektivikus 3D hatást keltettek. Egyben szemlélve pedig egy egész szoba látványát mutatták. Kogart-díjat nyert vele, s a Kogart Ház meg is vásárolta a diplomamunkáját. Ezután egyre népszerűbb lett, s egyre több színes deszkaalkotást készített.

Izgalmas új lehetőségek a régi deszkákon
Tizennégy éve töretlen „flow”-val készíti ezeket a műveket Csilla, melyek mellett azért a grafika is megmaradt az életében. De új utakat szintén keres – persze továbbra is a deszkaobjektek irányában: – Általában olyan dolgokat készítek, amelyek eleve fából készülnek. Ilyenek ugye a bútorok, de a csónakok is. Munkái java ugyanis színes vagy fehér ladikokból áll, magányosan „úsznak” a falon vagy csoportosan állnak egy kikötőben. Hangulatuk a valódi kikötők látványával vetekszik. – Emlékszem, már 16 évesen csónakot rajzoltam, amikor a Duna-parton álltam. Egy elhagyott csónak, a víz látványa mindig megnyugtatott. Noha inkább erdőimádó vagyok – mélázik el kicsit a múlton. Hiszen a Gerecse-hegységből érkezett, ahol szinte az ajtóból kilépve magasodott fölé a természet. Itt viszont – teszi hozzá – a tó vize hozza el a feltöltődés lehetőségét. A gazdag alkotói munka mellett minden évben volt lehetősége tematikus kiállításokat rendezni, és közben deszkaobjektek installációit, videókat, light boxokat készített, egyre extrémebb kivitelben. Következő tavasszal pedig Budapesten, a Karinthy Galériában lesz kiállítása. Közben pedig megkapott egy hároméves ösztöndíjat, így van teendő és persze ötlet is bőven – árulja el. – A természeti elemek – a víz, a tűz, a levegő, a föld és a fa – vizsgálata a fő témája a projektemnek, amely több kultúrát felölelően vonultat majd fel többek közt deszkaalkotásokat. A végén egy nagy installációval zárul a program. Ezeknek álltam most neki. Addig is, a Velencei-tónál Csilla kicsit újraépítheti önmagát. Az élete új irányt vett, így kerülhetett Kápolnásnyékre is, ahonnan – a hegyek hiányát csillapítandó – gyakran kijár a Velencei-hegységbe. 

Bondor Csilla s mögötte, a lépcsőn felfelé érkező alak is ő maga - Fotók: S. Töttő Rita