Az egyensúlyt keresi a Velencei-tónál is - Dr. Csonki István, aki minden komoly magyar vízhelyzetnél ott volt – most a partfal rekonstrukciót irányítja

Részletek

Portré

2020. november 11. szerda, 10:56

A víz már kora gyermekkorában fontos szerepet játszott életében. Dr. Csonki István azóta is fáradhatatlanul építi, formálja, fejleszti az ország, de legfőképp a Közép-Dunántúl vízügyi helyzetét, amely közvetve és közvetlenül is kihat a térség szépülésére. A szakember méltán kapta meg a második alkalommal odaítélt Velencei-tóért díjat.

A Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány és a Velence Resort & Spa 2019-ben alapította meg a Velencei-tóért díjat. A díj alapításának célja, hogy elismerje a Velencei-tó térségének fejlesztéséért, gazdasági és kulturális felemelkedéséért kitartóan munkálkodó, egyben közéleti személyiségként is maradandót alkotók tevékenységét. Az alapítvány kuratóriuma évente egy díjat ítél oda, ezzel is hangsúlyozva a díj és a Velencei-tó térségéért végzett elhivatott munka jelentőségét. A díjat minden évben a Velencei-tavi Turisztikai Évadnyitó eseményén adják át. A díj fővédnöke Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető minisztere, védnöke L. Simon László országgyűlési képviselő. A 2020-as év díjazottja dr. Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója. Olyan szakember, aki áldozatos és eredményes munkájával minden egyes nap tovább segíti a Velencei-tó és térsége eredményes és látványos fejlődését.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ezen a nyáron adta át az elismerést a díjazottnak

– Orosházán született, 1959. szeptember 20-án, később Székesfehérvárra költözött családjával. A József Attila Gimnáziumban érettségizett 1977-ben, majd 1983-ban diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar vízépítő szakán. Emlékei szerint mi volt az az indíttatás az életében, amely a víz felé vitte?
– Az első olyan emlék, ami a vízhez kötődik, gyakorlatilag a ’60-as évek közepén volt, amikor én még óvodás voltam. Az óvoda mögött húzódott az Aszalvölgyi árok. Egyik reggel édesanyám vitt az óvodába, ám kiöntött az óvoda mögötti patak, olyannyira, hogy nem lehetett átmenni a hídon. Nagyon boldog voltam, hogy nem kell óvodába menni, így édesanyámmal lehettem – meséli nevetve a közel negyven éve munkahelyeként számon tartott Közép- Dunántúli Vízügyi Igazgatóságon dr. Csonki István. Térképek, dokumentumok tömkelege veszi körül igazgatói szobájában, és a kényelmes kanapé, ahol mesél, láthatóan csak átmeneti hely szín az életében. Az o terepe ugyan is a mai napig a vízpart. Számtalan nagyszabású munka fűződik a nevéhez, amelyekről a széles közvélemény is tud, legfeljebb nem kötik össze a nevével. Kiderül majd az is, miért. De térjünk vissza a kezdetekhez: – A viccet félretéve a víz már gyerekkoromban elragadott. A horgászat hamar beszippantott, már gyerekként is volt horgászigazolványom, és bejártam a környék összes vizes helyét. Szívesen pecáztam például a csalapusztai régi híd melletti bombatölcséren, ahová biciklivel jártunk ki, mert ott megálltak a halak. A csalai kastélytó volt a másik kedvenc, majd jött a Velencei-tó is. Egy barátom édesapja vitt ki minket. Emlékszem, ott fogtam életem első pontyát. Igaz, hogy retúr volt: 27 centis, vagyis vissza kellett engedni, de akkor is jó élmény volt.

– Mi volt a következő, a Velencei-tóhoz köthető, meghatározó élmény?
– Az egyik egyetemi évfolyamtársammal úgy döntöttünk – ez a nyolcvanas években volt –, hogy az egyetemi évek alatt segédszínészi munkából félretett tartalékokat valami olyanra fordítjuk, amiből akkor nem volt sok. Ilyen volt a szörfdeszka, amihez sikerült szörfsablont szereznünk , és éjjelente elkezdtük gyártani az úgynevezett F2-es szörföket. Tíz darabot készítettünk, nagyon kemény munkával. Az üvegszál szétmarta a kezünket, de végül elkészültek a szörfök. A Velencei-tóra vittük őket, így lettünk a társammal Velencefürdő régi strandján két szezonon át szörf kölcsönzők. Szép világ volt! Vissza kerültem tehát a tó mellé. Korábban, az iskola negyedik évében szakmai gyakorlatra külföldre kerültem, ekkor én már a vízügyi igazgatóság ösztöndíjasa voltam. Azóta itt vagyok. Előadóként kezdtem, árvízzel, vízrendezéssel, tó szabályozással foglalkoztam először, majd csoportvezetőként folytattam, később több osztály vezetője, majd főmérnök és igazgató lettem.

Dr. Csonki István a vízügyi igazgatóságon, ahol pályáját is kezdte. Háttérben a Velencei-tó térképe

- Neve összekapcsolódott országunk egyik legdrámaibb vízi katasztrófájával, a 2010-es vörösiszap tragédiával. Nagy szükség volt szakértelmére, tudására és széleskörű tapasztalatára. Hónapokon át fáradhatatlanul munkálkodott a Hernádnál, valamint Kolontáron és Devecserben. Kiemelt feladata a vízminőségi kárelhárítás és a gátépítés megszervezése volt. Szakmai csúcspontok ezek, ahogy valószínűleg a Velencei-tavi partfal rekonstrukció is az. A hetvenes-nyolcvanas években volt utoljára hasonló volumenű fejlesztés a térségben. Hogyan éli meg ezt a hatalmas munkát?
– Ilyen volumenű beruházás az igazgatóság területén nem történt azóta, amióta én itt vagyok. Előtte, ahogy említette is, a ’70-es években volt rekonstrukció, ami a ’80-as évek közepén zárult le. A ’90-es, 2000-es évek nem arról szóltak, hogy ilyen mértékű fejlesztések történtek volna a Közép-Dunántúlon. Kisebbek voltak, de ilyen jelentősek nem. Most haladtuk meg körülbelül a projekt 50 százalékát.

– Miért lesz jobb a tónak és a térségnek, ha elkészül ez a fejlesztés?
– Ha körbejár a tó mellett, nagyon ellentmondásos képet lát. Megjelentek ugyan olyan modern és szép épületek, amelyek ténylegesen már a 21. századnak az építményei. A városfejlesztési törekvésekkel együtt mindez előre mutatónak mondható. S noha megvan a terület azon kettőssége, hogy a Velencei- tó üdülő- és természetvédelmi tó is egyben, az elhanyagolás sehol sem tesz jót. A két cél egyensúlyát kell tehát megtalálni, hiszen a dinnyési részen a rezervátum életterét háborítatlanul kell hagyni. Ebbe beleértem az északi part nagy részét is. A projektnek is pont az volt a célja, hogy egyetlen méter új part fal se épüljön. De ha egyszer elődeink kijelölték a turisztikai fejlesztés határozott célját, akkor ezt tovább kell vinni. A tó rendbetétele remélhetőleg majd generálja a part közelében is a fejlesztési igényt.

– Természetvédelmi oldalról mire számítanak a fejlesztések után?
– Nagyon fontos volt a halbölcsők, halkeltetők kialakítása, mellyel gyakorlatilag visszaállhat a természetes fauna. A cél az, hogy a hal ott szaporodjon, ahol él, és ne mesterségesen hozzuk be őket. Ugyanúgy az is, hogy visszaállítsuk a régi nádkihordó csapásokat, hiszen nagyon fontos vízfrissítő szerepük van. A természetvédelmi területeket sem szabad elhanyagolni.

– A Velencei-tóért díjat hogyan fogadta?
– Nagyon nagy meglepetéssel. Nem igazán értem, hogy miért én kaptam. Amikor „egy” Balsay István kapta az első Velencei-tóért díjat, akkor úgy érzem, utána én még messze vagyok következőnek… Nem vagyok egy nagy közszereplő, az én nevem nem szerepel sehol, akárhol fordultam meg – mondja szerényen. S nem is említi meg, hogy alapítótagja a Magyar Mérnöki Kamara Fejér Megyei tagozatának, elnökségi tagja a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat Minősítő Bizottságának, valamint a Magyar Hidrológiai Társaság ár- és belvízvédelmi szakosztályának. Munkásságát több alkalommal is elismerték: 2011. március 15-én vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, Fejér Megye pedig Díszpolgári címmel tüntette ki. Ha ő maga szerényen a háttérbe húzódik is, emberi és szakmai elismerése – szerencsére – nem marad el.

str

(Fotók: S. Töttő Rita, Kőmíves András)