Egy rejtélyes sukorói úri lak nyomában

Részletek

Kitekintő

2020. május 28. csütörtök, 12:51

Kastély Sukorón? Igen, de ne valami régi, tornyos épületre gondoljunk, a tókörnyék népe szinte minden, a paraszti építészettől eltérő úrilakot kastélyként emlegetett. Kárpáti Miklós gárdonyi antikvárius néhány hete adott közre egy képeslaprészletet a sukorói „tésztagyárról”. Sikerült megtalálnia az átalakított épületet. Ebből bontakozott ki a különleges történet.

Miután Kárpáti Miklós közreadta ezt a képeslaprészletet, a helyiektől megtudta, hogy a sukorói öregek a házat „Brédli-kastély” néven emlegetik. „Nyomába eredtem hát az egykori tulajdonosoknak és a hézagos adatok mögött egy érdekes emberi-családi sors képe bontakozott ki. Bredl Sándor Istvánról van szó, akiről annyit sikerült megtudnom, hogy 1850-ben született és igen szegény sorból származott. A tanítói végzettség megszerzése után, 1870-ben a fővárosban helyezkedett el, 1879-től a székesfővárosi elemi iskolákban tanított. Igazgatói kinevezése 1898-ban Óbudán, a Vörösvári úti elemi iskolába, néhány év múlva pedig az új építésű újlaki, Üröm utcai elemi és ipariskolába szólt. Itt az ő nevéhez fűződik a gyermekétkeztetéssel összekötött iskolai napközi otthon elindítása, amely az első ilyen szociális kezdeményezés volt a székesfővárosban. A munkásszülők gyermekei közül a legtöbb ugyanis a délelőtti és délutáni iskolai foglalkozások között ebéd nélkül, csavargással volt kénytelen eltölteni az időt. Az ő számukra foglalkozást és ingyenes vagy kedvezményes árú ebédet adott a napközi. Igazgatója volt még az erzsébetvárosi népiskolának is, innét vonult nyugdíjba, 43 szolgálati év után.” – meséli Kárpáti, aki tovább kutakodott:

„1874-ben nősült meg, Teizenhoffer Erzsébetet vette el. Öt gyermekük, négy fiuk és egy leányuk született. Általános a vélemény, hogy a kiegyezés utáni társadalom mobilitását elsősorban a gazdaság biztosította, magyarán akkor léphetett feljebb valaki a társadalmi ranglétrán, ha valamilyen módon vagyont szerzett. Hősünk a példa arra, hogy a tanulás révén is mód volt erre: a tanító a középosztály alsó, majd középső részébe verekedte fel magát tehetséggel, munkával, önképzéssel és mind az öt gyermeke kezébe diplomát tudott adni. Két jogász, egy katonatiszt, egy tanár-tisztviselő és egy tanítónő jelzi ezt az eredményes életutat. ”

Ezt az életet azonban ne úgy képzeljük el, hogy csak munkát jelentett látástól vakulásig. Erről így mesélt az antikvárius: „Jutott idő társadalmi szerepvállalásra, politizálásra, hobbira egyaránt. A nyolcvanas évektől kerületi szinten részt vett a fővárosi és az országos politikában (a szabadelvű pártoktól a század elejére a keresztény pártokig ívelt az útja), a tanítói mozgalmakban, emellett a Budai Dalárdában nem csak énekelt, de tisztséget is betöltött. Az egyik nekrológ szerint szenvedélyes vadász volt és ifjú korától kezdve látogatta ilyen céllal a Velencei-tavat és a Velencei-hegységet. Sukoró volt vadászkirándulásai kiindulópontja, baráti viszony fűzte a helyi tanítóhoz, Páczner Adolfhoz. Valószínűleg ezért esett választása lakóhelyként nyugalomba vonulása után Sukoróra.”

Kárpáti Miklós szerint az ominózus házat biztosan nem ők építtették, hiszen ezen a helyen egy azonos tájolású épületet már az 1884-es kataszteri térképen is találtak. „Brédl Sándor egy olvasói leveléből kiderül, hogy 1921 nyarán már biztosan sukorói lakosok voltak. Előtte működhetett tésztagyárként a jó formájú, jó fekvésű, úrias kinézetű épület. Néhány évig élvezhette csak a sukorói vadászparadicsomot, a húszas évek közepén már nem járhatta a tavat és a hegyeket, megbetegedett és 1927-ben, 77 évesen elhunyt.

Felesége Sukorón maradt és még tizenkét évig részt vett a közéletben, nekrológja a katolikus egyházközség és a település jótevőjének mondja. 1939-ben, 83 évesen távozott, mindkettőjüket a katolikus templom melletti temetőben temették.” Az özvegy halála után a helyi emlékezet szerint – bár erre Kárpáti adatot nem talált –, az épületet a csendőrség használta, a háború után óvodaként majd moziként szolgálta a közösséget.

„Lassan ötven éve azonban magántulajdonban van, ugyanaz a család lakja az Öreg utcai „Brédli-kastély”-t” – mondja Miklós, aki elhatározta, megkeresi a sírt, „végül is Sukoró temetője nem olyan nagy, ha még megvan és olvasható a sírfelirat, megtalálom” – gondolta.

„Hosszas keresgélés, időette feliratok betűzgetése után egy bozótos, elvadult, orgonától és vadrózsától szinte megközelíthetetlen dupla sírhelyet találtunk. Nagy nehezen, az ágakat széthajtva közelebb jutottam a táblához és a kövön lógó borostyánt félrehúzva sikerült elolvasnom a feliratot. Igen, Bredl Sándor és felesége nyugszik ebben a temetőben! Isten nyugosztalja őket! És egy jó hír: a sírkő nem fog eldőlni. Erősen tartják a bokrok.”

(forrás: www.feol.hu /fotó: KM)