Keresés


Kulturális, idegenforgalmi, gasztronómiai, gazdasági magazin
Hirdetés

A magazin letölthető változata




Az ingyenes Velencei-tó Magazin legújabb számát megtalálják a Tourinform irodáiban, a tó térségi szállodákban és a különböző vendéglátóhelyeken.

VELMA rövid hírek


Hirdetés

Hivatalosan is megnyitották a Velencei-tavi turisztikai évadot

A turisztikai évadnyitó hagyományos nyár eleji konferenciájára ezúttal is a Halász-kastélyban kerülhetett sor, ahol szakemberek számoltak be arról, milyen módon változtatta meg a turizmust – vagy ahogyan a szakmabeliek ma hívják: a látogatógazdaságot – a pandémia.

Két keréken
Szinte minden felszólaló a kerékpárosok igényeiről, fejlesztésekről, elvárásokról számolt be, amely a Velencei-tó térségében fokozottan jelen van. Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke a tókörnyék kerékpáros lehetőségeinek fejlődését említette, Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos pedig többek között a Budapest–Balaton kerékpárút-hálózat megvalósításának nehézségeiről szólt – néhány érdekes adalékkal. Mint mondta, nehéz az önkormányzatokkal, s ha csak a térségről beszélünk, akkor például Pákozdnál vannak nehézségek, ahol a kerékpáros- és a gyalogosforgalom egy nyomvonalon halad, s ez gyakorta lehetetlenné teszi a gyalogosközlekedést. – Még nem tudjuk, mi lesz a végeredmény, csapataink harcban állnak – fogalmazott.

Gulyás Gergely példátlannak nevezte a Velencei-tó térségének fejlődését

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Természetjáró Szövetség marketingkommunikációs igazgatója és Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség alelnöke előadásából is kiviláglott: a jövő a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében van. A jövőben – 20-30 év múlva – azok a turisztikai célpontok lesznek sikeresek, amelyek ingyenesen biztosítanak ivóvizet, gondoskodnak az árnyékról, valamint egyszerre több generáció kiszolgálására is képesek lesznek, fogalmazott előadásában Mártonné Máthé Kinga. Ugyanis ezek lesznek azok a fő irányvonalak, amelyek ma még természetesnek tűnnek, de 2050-re már nem lesznek azok.

A felszólalók a kerékpárosok igényeiről, fejlesztésekről, elvárásokról számoltak be
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Turisztikai vonzerő
L. Simon László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő is köszöntötte a résztvevőket, s körvonalazta az elkövetkezendő időszak jelentős fejlesztéseit: szólt a Kápolnásnyék és Velence határában megvalósuló pumpapálya terveiről és turistavonzó erejéről, a térség örökségvédelmi céljairól – utalva a velencei Meszleny-kastély nagyszabású projektjére –, valamint az egyre jelentősebb helyi művészeti tevékenységekre, gyerekek számára készülő alkotótáborokra. A turisztikai vonzerőt fokozza a Velencei-tónál az egyre szélesebb program- és szálláskínálat, s hamarosan – köszönhetően a Hazáért körút programnak – a Velencei-tó felkerül az osztálykirándulások térképére is. A következő jelentős összefogás, amely már nem csak a Velencei-tónál, de annál szélesebb körben is jelentős turisztikai programot takar, a Kincses táj projekt lesz – tudtuk meg. Ennek keretében ugyanis kerékpáros összekötést valósítanak meg például a megye több jelentős kastélyával, bringapontokkal.

Gulyás Gergely komoly fejlesztésekről beszélt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Rehabilitáció
Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos és országgyűlési képviselő a Velencei-tavi partfal komplex rehabilitációja mellett a hajóállomások újjáépítésének lehetőségét emelte ki mint fontos fejlesztést, valamint az évek óta alacsony vízállású Velencei-tó vízután­pótlása biztosításának fontosságát: ennek megoldására készülnek, ez ügyben, mint mondta, kormány-előterjesztés készül. Országos szinten több turistaház épült vagy újult meg, melyek közül kiemelkedő a sukorói. Átadására jövő héten lehet számítani: hatvan szálláshellyel nyílik meg ezen a nyáron, 310 millió forint támogatásból, melyhez 35 millió forintot tett az önkormányzat.

Ezer szállal
Gulyás Gergely példátlannak nevezte a Velencei-tó térségének fejlődését: – Kulturális értelemben, a gasztronómia, a vendéglátóipar, a természeti lehetőségek kiaknázása terén hihetetlen fejlődésen ment keresztül – fogalmazott, majd átadta a Velencei-tóért díjat. Balsay István és Csonki István után idén Schmidt Egon ornitológus, Kossuth-díjas író kapta a kitüntetést – aki lassan betölti a 90. életévét, ezért online vett részt az átadón és virtuálisan vehette át a neki szóló elismerést. Köszönte azt, és mesélt régvolt élményeiről – hozzátéve, reméli, hogy még többször is eljuthat a tó partjára: – Ezer szállal kötődöm a vidékhez – fogalmazott az interjúban, melyet a kitüntetés kapcsán készítettek vele a szervezők. – Annyi élményt adtak nekem, és annyi megfigyelési lehetőséget, ami sok évre elég volt. Élményekből született a Kócsagok birodalma, ami kiemelkedik a többi könyvem közül, mert a Velencei-tó területéről szól. Miután írásakor a helyszíni jegyzeteimet is felhasználtam, ezért olyan számomra, mintha ott írtam volna a tó partján. Sokáig volt bennem egy kívánság, hogy ott legyek a tó partján, amikor az éjszaka a pirkadattal találkozik. Ekkor aktivizálódnak ugyanis a madarak, építik a fészkeiket, ekkor énekelnek a hímek a legszebben. Ezért is mentem Dinnyésre, az ottani tószegélyen vártam be a hajnalt. Egyik oldalon a Velencei-tó, másikon a halastavak… Gyönyörű élményeket kínáltak ezek a pillanatok a budapesti lárma után – mesélte. Szuggesztív történetmesélését Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány elnöke is megköszönte, s végezetül Podhorszki István, Kápolnásnyék polgármestere köszönte meg azt a sok fejlesztést, amit átélhettek a térség lakói az elmúlt években.

Forrás: feol.hu /Képek: feol.hu